hirdetés

Alapszabályok a biztos bukás elkerüléséhez

Éjszakánként ábrándozni arról, hogy a hobbink a munkánk, és pillanatok alatt felépítünk egy jól menő céget, nagyon vonzó. Vállalkozónak lenni, hazai köntösbe bujtatott amerikai álmokat dédelgetni, majd megvalósítani nagyon jól hangzik. Ám itt jön egy igazán nagy pofon a rideg statisztikák földjéről, mégpedig, hogy Magyarországon minden 10 induló vállalkozásból 8 öt éven belül lehúzza a rolót. A szakértők szerint a kisvállalkozások nagy része ezt elkerülhetné, ha betartana néhány egyszerű és logikus szabályt.
hirdetés

Tervezni, tervezni, tervezni! Persze nem az elkövetkező évek luxusnyaralásait, amit a hatalmas profitból finanszírozunk. Minden pontot alaposan mérlegelni kell, mielőtt belevágunk egy vállalkozásba. A kezdőtőke és a remek ötlet kevés. Engedélyek szükségesek, érdemes utánajárni, hogy mit, hol, mennyi idő elintézni, megfelelünk-e a követelményeknek. Szerezzünk minél több információt az adott területről még MIELŐTT élesben szükség lenne rá.

Mindezek után az első legfontosabb lépés az üzleti terv készítése. Bár ez már lerágott csontnak tűnhet, de aprólékosan át kell gondolni, hogy mit és mennyi idő alatt szeretnénk megvalósítani. Rövid és hosszútávon mik a céljaink, ezt miből és hogyan képzeljük. Lassan lépdeljünk, pontról pontra. Ne akarjunk mindent egyszerre, készítsünk alapos stratégiát. Az első tervet azonban ne kezeljük szentírásként, menet közben újra és újra vizsgáljuk meg minden pontját, és ha szükséges, váltsunk stratégiát. (A jó üzleti terv megírásához itt ad segítséget szakértőnk.)

Kezdő vállalkozás: az 5 leggyakoribb tévhit
A startup cég induló tőkéjének összegyűjtéséről minden kezdő vállalkozónak más elképzelései vannak. Van, aki a kezdő vállalkozóknak kiírt pályázattól várja a cég beindulását, mások kockázati tőkében hisznek, de gyakran megesik, hogy az ötletből nem lesz vállalkozás sem, mert a tulajdonosok úgy tartják, a saját tőkéjük gyakorlatilag semmire se lenne elég. Íme az 5 leggyakoribb tévhit, ami egy induló cég kudarcát jelentheti.
Nem szégyen szakember segítségét kérni, sőt! Bármilyen apró vállalkozást tervezünk indítani, számos jó ötlettel elláthat bennünket. Ám ne legyenek illúzióink, semmilyen tanácsadó nem dolgozik ingyen. Viszont tapasztalt és egy későbbi bukás megelőzését kerülhetjük el a konzultációval.

Biztosan világrengetően klassz ötletünk van, de mi van, ha már előttünk valaki másnak is eszébe jutott? Térképezzük fel a versenytársakat, nézzük meg a piaci lehetőségeket. Bármilyen kellemetlen, elemezzük a kockázatokat. A legbagatellebb dolgoktól kezdve mindent vegyünk számba, készüljünk fel mindenre. Jelszó az aprólékosság. Tudni kell, mire vállalkozunk. Mennyire van értelme annak a tevékenységnek, amiről azt hisszük, hogy az évszázad üzlete, és mekkora nyereséggel számolhatunk? A makrokörnyezetre vállalkozásunk nem tud hatással lenni, a nemzetgazdaság egésze befolyásolja, ezért is különösen fontos, hogy mindenre kiterjedő, alapos munkát végezzünk. Itt adunk támpontokat, hogyan.

A kezdőtőke nagyságát meghatározni nagyon nehéz. Ha az üzleti terv elkészült, nagyjából képet kapunk arról, hogy mennyi pénzre van szükségünk az induláshoz. Itt azonban néhány kockázati tényezővel is számolni kell. Ha mégsem megy úgy a szekér, mint terveztük, gondolnunk kell arra, hogy 3-6 hónapig, vagy tovább finanszíroznunk kell a működést (rezsi költség, bérek, stb). A lényeg, hogy a pozitív cash flow fennmaradjon. Amennyiben ezt az elején nem tudjuk elérni, a tőkéből kell finanszírozni a kiadásokat. Ezzel is számoljunk, méghozzá az adott terület lehetőségeihez viszonyítva ennek időtartamát. Mert minden iparágban mások a lehetőségek, ezzel számoljunk.

Kép:Fotolia

Kalkuláljunk előre nem tervezhető költségekkel is, hiszen váratlan kiadások bármikor adódhatnak. És szomorú, de azzal is számolni kell, hogyha mégsem jön be az üzlet, az álláskeresés időszaka jön, így néhány hónapig finanszírozni kell a megélhetésünket is. Érdemes ezzel is előre kalkulálni.

Vagyis nem ússzuk meg, számolni kell már azelőtt, hogy bármibe is kezdenénk. Itt talál némi alap vállalkozási matematikát az első lépésekhez.

Kezdő vállalkozások másik buktatója szokott lenni, amikor a tulajdonos egy személyben akar több területet ellátni. A pénzügyi, az irányítási, a HR feladatok az elején lehet, hogy átláthatóak, de a legtöbb esetben a tapasztalatlanság komoly problémákat vet fel. A tudás hiánya időveszteséget okoz, de emellett például a rossz szerződések, a téves árazás, a nem megfelelő alkalmazottak egy esetleges bukás lehetőségét hordozzák. Merjük átadni azokat a feladatokat, amihez nem értünk, az időnkkel és a pénzünkkel sáfárkodjunk jól.

A kezdő vállalkozások másik fekete foltja a marketing. Sokan nem fektetnek kellő energiát a cég ismertté tételébe a legelejétől kezdve, pedig ezzel érdemes kalkulálni. A piackutatás, az ügyfelek igényeinek felmérése, és annak meghatározása, hogy őket hogyan és mivel tudjuk a leghatékonyabban elérni, elkerülhetetlen.

Itt nem kell azonnal megijedni, az online médiafelületek viszonylag gyors elérést hoznak, és ha tervezetten jelenünk meg a platformokon (mind üzenetek terén, mind a hirdetésekkel), még a büdzsénk se remeg bele.

A legfontosabb tehát, ahogy kezdtük is, tervezni, folyamatosan figyelni a piacot, ha kell változtatni a stratégián, és időben belátni, ha valami nem megy. Egy számunkra ismeretlen munkaterületet delegálni a megfelelő szakembernek nem szégyen, sőt, hosszútávon igen hasznos és hatékony.

hirdetés

Véleményvezér

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.
Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo