„Aki nem lopott még a cégtől, az nem is igazi munkavállaló” – a cégkultúra szerepe a belső visszaélések megelőzésében

Negyedik hónapja tartanak a járvány második hulláma miatti korlátozások. Napról napra érezhető, hogy egyre nehezebben megy ezeknek a szabályoknak a betartása. De vajon mitől függ az, hogy akár állampolgárként, akár a munkavállalóként ki milyen szabályt tart be? És hogyan függ ez össze azzal, hogy fognak-e lopni a cégtől? Ebben a cikkünkben erre a kérdésre adjuk meg a választ.

Miért lesz valakiből vállalati szarka?

Egy korábbi cikkben már kiveséztük, hogy milyen körülmények együttes fennállása vezet oda, hogy egy munkavállaló a céget megkárosító visszaélésre vetemedik. Most csak a lényeget ismét összefoglalva, a három szükséges tényező:

nyomasztó anyagi igény,
felismert lehetőség,
racionalizálás.

A szabálykövetés, vagy ellenkezőleg, a szabályok be nem tartása szempontjából az utóbbi a lényeges. A racionalizálás az az elkerülhetetlen momentum egy belső visszaélés során, amikor egy egyébként – a saját maga és a környezete számára is – „rendes ember” meggyőzi magát arról, hogy amit tesz, vagyis a cég vagyonának megdézsmálása, bár erkölcsileg általában elítélendő, az ő konkrét esetében mégis megengedhető. Neki erre elfogadható oka, méltányolható és méltánylandó indoka van.

Lássuk, hogyan tudják magukat emberek meggyőzni magukat arról, hogy mégoly’ általánosan elfogadott szabályok alól is, mint a bibliai „Ne lopj!”, saját maguknak felmentést adhatnak!

A szabályszegés mint túlélési stratégia

A normakövetés (vagy normasértés) kultúrája társadalmilag mélyen beágyazott jelenség. Világtörténelmi összehasonlításokba nem is kell bocsátkozni: elegendő, ha a magyar történelem utóbbi néhány évszázadára tekintünk. Az elveszített mohácsi csata óta a legtöbb időt közvetlenül idegen uralom, vagy idegen érdekeket kiszolgáló helytartók kormányzása alatt, valamilyen korlátozott függetlenség keretei között töltöttük.

Hiába nyertük vissza függetlenségünket a rendszerváltáskor, ezek az évszázados élmények és tapasztalatok mélyen beleivódtak az emberekbe. Sok generációs tapasztalat, hogy a fent hozott és ránk kényszerített szabályok nem a mi érdekünket szolgálják. A túlélés évszázados stratégiája, hogy a szabályokban a kiskapukat kell keresni, hogy ki lehet, sőt sokszor ki is kell őket játszani.

Amit kurucos mentalitásnak nevezünk, annak alapja valójában a saját magunknak adott felhatalmazás a szabályok be nem tartására. Ha találunk egy jó indokot arra, hogy az adott szabály miért értelmetlen, igazságtalan, káros, vagy csak számunkra aránytalanul kényelmetlen, akkor azzal a lendülettel fel is menthetjük magunkat a betartása alól.

Az adócsalókat úgy általában senki sem szereti, és saját magára meg pláne nem tekint adócsalóként. Ettől még, ha számla nélkül fele annyiba kerül a lakásfelújítás, a többségnek nem jut eszébe ezt a lehetőséget morális alapon elutasítani. (Eleve a számla nélküli ár az összehasonlítási alap. Ahhoz képest kerülne duplájába, ha számla is készül az ügyletről.)

De vannak még mélyebb rétegei is az önfelmentés kultúrájának, amelyek már a nyelven keresztül bebetonozódtak a közgondolkodásba. Nézzünk néhány példát.

Bundázás, puskázás, bliccelés – a szavak ereje

„Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista” – mondta Albert Flórián, magyar labdarúgás legendája a Nemzeti Sportnak még 2004-ben. Az eredeti kontextusban ez a mondat is a csalás alóli önfelmentést célozta. Vegyük észre: azért lett külön kifejezés a sportpályán elkövetett csalásra, ráadásul ilyen kedves, puha, meleg hangulatú szóval megnevezve, hogy a csalást puhítsa, az élét elvegye.

De ilyen szó (és tevékenység) a puskázás is. Arra szocializálódtunk a suliban, hogy ez a tanár-diák játszma elfogadott része. Fegyelmi büntetés nem is járt érte: a legrosszabb, amit történhetett, hogy lebukás esetén egyes lett a dolgozat. Aki nem bukott le vele, annak nem volt szégyenkezni valója. Sőt, ő ügyes volt, jól csinálta. Mert kell ennyi életrevalóság, ugye?

De említhetjük a bliccelést is. Jegy nélkül utazni a tömegközlekedésen szintén társadalmilag elfogadott normaszegés. Ahogy a természetfilmben a gazellának drukkolunk az őt üldöző oroszlánnal szemben, úgy vagyunk együttérzőek az ellenőr „áldozatával” is. Peche volt, az élet igazságtalansága az ellenőrök képében csapott le rá.

Bundázás, puskázás, bliccelés – szavak, amelyeket nem találunk meg egy német vagy angol szótárban. Valódi hungarikumok, amelyeken keresztül a magyar nyelv páratlan gazdagságát és kifejezőkészségét rossz célra, a csalás relativizálására, bagetellizálására, végső soron a szabályszegés jogaiba helyezésére használunk.

Mit üzen a cégkultúra?

„Aki nem lopott még a cégtől, az nem is igazi munkavállaló” – ugye, milyen fura lenne hallani ezt a mondatot egy nyugdíjas búcsúztatón, a legmegbízhatónak gondolt kolléga szájából? Pedig semmivel sem kevésbé abszurd, mint a Császár szavai a bundázásról.

Cégvezetőként mindig jusson eszébe, hogy olyan társadalmi közegben működik a vállalkozása és olyan emberek dolgoznak benne, akiknek – hiszen ők is ebben a társadalomban élnek – a szabályokhoz való általános viszonyát pont ezek a narratívák határozzák meg.

Ezért nem mindegy, hogy a cégkultúra mit mond, mit üzen a normákhoz való viszonyról, azok betartásáról. Ha a cégvezetőn azt látják, vagy pláne kifejezetten hallják is tőle, hogy a szabályok nem vonatkoznak mindenkire, hogy egy jól hangzó indokkal már mentesülünk is a betartásuk kötelezettsége alól, akkor ezt a cégkultúrát fogja átvenni minden dolgozó. Felhatalmazva érzik magukat annak eldöntésére – hiszen a Főnöktől is ezt látták –, hogy melyik szabályt kell betartani és melyiket nem.

Minél inkább elterjedt ez a fajta ügyeskedés, rosszul értelmezett „rugalmasság” a cégben, annál könnyebben megy egy rosszhiszemű dolgozónak a bevezetőben említett racionalizálás. Annál gyengébb az az erkölcsi gát, ami visszatart egy potenciális elkövetőt attól, hogy a saját hasznára megrövidítse a céget. Főleg ha a szabályok egyéni szájíz szerinti értelmezése, szelektív betartása a munkavállalók kárára történik.

Ezért nagyon fontos, hogy cégvezetőként ön milyen példát mutat, saját viselkedésével mennyire nehezíti (vagy rossz esetben: könnyíti) meg egy visszaélés racionalizálását. Akár azzal, amit a járványügyi előírások betartásával kapcsolatban szóban vagy tettekkel üzen.

A belső visszaélések megelőzéséről további hasznos információkat itt talál: www.tolvajacegedben.hu

A cikksorozat előző részei: