A végletek éve volt a tavalyi a globális vállalatfelvásárlási piacon

2022-ben komoly hullámzást tapasztalhattunk a magyarországi vállalatfelvásárlási piacon, és azon belül a magántőke-befektetések terén is. A bizonytalan geopolitikai helyzet, a folyamatosan növekvő kamatok és az elszálló inflációs ráta mind-mind visszavetette a hazai tranzakciós aktivitást 2022 második félévében. A hazai és a globális M&A piacot meghatározó trendekről a DLA Piper Hungary tranzakciós szakértői készítettek összefoglalót.

Annak ellenére, hogy Európában még Amerikához képest is jelentős volt a tranzakciós aktivitás visszaesése, a közép-európai és délkelet-európai régió viszonylag egészséges szinten tudott maradni. A csökkenést a nyugat-európai országok mérsékelt vállalatfelvásárlási aktivitása okozta, mely részben az euró, illetve a helyi devizák gyengülésének volt köszönhető.

Leginkább a TMT és energia szektorok uralták a globális M&A piacot

2022-ben a TMT, azaz a technológia, média és telekommunikációs szektor tette ki a teljes tranzakciós összeérték mintegy 30 százalékát. Magyarország is ékes példája ennek, hiszen olyan nagy ügyletek indultak el, mint például a Vodafone felvásárlása.

„A TMT szektor mellett az energiaszektor bizonyult kiemelkedően aktívnak, hiszen a pandémiától és a geopolitikai helyzettől függetlenül továbbra is hajtja a megújuló forrásból történő energiatermelés iránti igény” – tette hozzá Kovaloczy Áron, a DLA Piper Business Advisory Kft. ügyvezető igazgatója.

Pozitív hazai kilátások hullámzó aktivitás mellett

„A hullámzó vállalatfelvásárlási aktivitás ellenére 2022-ben néhány kifejezetten sikeres magántőke-befektetői exitet is láthattunk, úgyhogy a tavalyi év korántsem csak a negatívumokról szólt” – mondta Kovaloczy Áron.

A jövőbeli várakozásokat tekintve a globális bizonytalanság fényében a magántőke-befektetők minden bizonnyal óvatosabban fogják meghozni a befektetési döntéseiket, különösen abból a szempontból, hogy milyen (al)szektorokat, országokat és cégeket tekintenek viszonylag „jövőállónak”. Emiatt adott esetben a döntéshozatali folyamat kitolódására kell számítani, ami megnövelheti a tranzakciók időigényét. A magas kamatlábak nehezítik a felvásárlások finanszírozását nemcsak hazánkban, hanem az egész közép-kelet-európai régióban is.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo