A válásra komolyan készülni kell

Még bőségesen elérhető kockázati tőke a vállalkozásoknak a magyar piacon, aki most lép jó feltételekkel szerezhet befektetőt. Azonban már a befektető belépésénél érdemes végiggondolni, mi lesz, amikor a tőke kiszáll.

Kép: Pixabay

A banki kölcsön egy, a szerződésben meghatározott időszakra szól, és a felvett összeget rendszeresen törleszteni kell, a banki kamatokkal együtt. Bár a banki forrás visszafizetésének időtartama sokféle lehet, a fő különbség mégis az, hogy a hitel vagyoni fedezetet igényel. Ha egy cég vállalati kötvénykibocsátást alkalmaz, a pénzpiaci forrást általában 2-3 éven belül, az előre megállapított hozammal kell „törlesztenie”.

Azonban a kis- és középvállalkozások túlnyomó többsége számára a gazdasági és hitelpiaci környezet hatásai, illetve a megfelelő fedezet hiánya bizonytalanná teszik a hasonló lépéseket. Nem véletlen tehát, hogy számukra a legkézenfekvőbb megoldás a kockázati tőke bevonása, ahol nincs szükség fedezetre és már meglévő, saját befektetői körre. Főként most, amikor a Jeremie és Magvető alapokban idén még rengeteg pénz elérhető. A feltételek tehát kedvezőbbek – a kötelezettségek teljesítésére azonban ugyanolyan komolyan kell felkészülni.

A cégvezetés a tőkebefektetővel közösen előre, szerződésben rögzíti az időtartamot, ami általában néhány év, illetve az elvárt hozamot, ami évi 12-15 százalék iparágtól, kockázati besorolástól függően. Klasszikus privát kockázatitőke-befektetéseknél az elvárt hozam ennek többszöröse is lehet. Ez az, amit a tőkét befogadó vállalkozás a befektetési időszakot követően a tőkével együtt visszatéríthet a befektetőnek, és az immár megnövekedett értékű cég befektetői tulajdonrésze ezzel visszakerülhet az eredeti tulajdonosokhoz - olvasható a Széchenyi Tőkealapkezelő blogján.

A nemzetközi tapasztalatok szerint az öt éves befektetési időszakok alatt a szakértő tőkebefektetők által megvizsgált és elfogadott fejlesztési tervek végrehajthatók, illetve a környezet változásaiból következő esetleges eltérések közösen, időben kiigazíthatók. Az üzleti tervezésnél előre látni kell, hogy a befektető csak addig tarthatja meg egy-egy cégben ideiglenesen szerzett tulajdonrészét, amíg azt elvei és működési szabályai, valamint üzleti érdekei lehetővé teszik. Ez az időszak változó, de jellemzően 4-6 év. (Továbbra is a stratégiai befektetők irányába történő cégeladás a leggyakoribb exit út a Közép-kelet-európai régióban. Ezért fontos egy potenciális stratégiai partner megtalálása, ám ennek előkészítését időben meg kell kezdeni.)

Előfordulhat az is, hogy a klasszikus módszertől eltérően, a tőkét befogadó cég 2-3 év alatt eljut a növekedésnek arra a pontjára, ahol akár úgy is dönthet, hogy a szerződésben meghatározottnál korábban szeretné kivásárolni a befektető tulajdonrészét. Ilyenkor a felek az eredeti szerződés erre vonatkozó részét mérlegelik és újratárgyalják. Összehasonlításképpen, ha egy 5 éves időszakra az éves hozamelvárás 12-15 százalék, egy mindössze 2 év után lezajló kivásárlásnál a befektetés reális hozama évi 20 százalék körül várható. Ezt a lehetőséget a szakemberek tapasztalatai szerint a cégek szívesen kihasználják, mivel az ilyen korai kivásárlások mögött a cégek oldalán igen dinamikus növekedés áll.

Így búcsúzzunk szépen
A kockázati befektető néhány év után a legjobb cégből is kiszáll, hiszen ez volt a befektetés célja. Íme néhány példa, hogyan valósulhat meg az exit, illetve néhány gyakorlati tanács, mire figyeljünk, miként szerződjünk a befektetővel úgy, hogy az ne akadályozza a majdani továbblépést.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo