A nők a startupokban is felülteljesítenek

Hogyan találják meg a befektetők az ígéretes startupokat? Mikor érdemes a vállalkozóknak befektetőre vadásznia? Van-e kedvenc projektje? Mikesy Álmossal, a Hiventures Zrt. inkubációs befektetési igazgatójával beszélgettünk a témáról, aki csapatával folyamatosan nagy növekedési potenciállal kecsegtető vállalkozásokat keres. A Hiventures Zrt. az MFB Csoport tagjaként EU-s és MFB-forrásokat kezel.

Mikesy Álmos - Kép: Hiventures Zrt.

Aktív évek vannak mögöttetek…

Közel 200 cégbe fektettünk be több mint 13 milliárd forintot, kevesebb, mint két év alatt. Ez nemzetközi szinten is nagy számnak számít. A Dow Jones statisztikái szerint a befektetések darabszámát tekintve az idei év első 9 hónapjában a Hiventures volt Európa legaktívabb befektetője, míg világszinten ez a teljesítmény a második helyre volt elég.

Mikor kereshet fel egy startup egy befektetőt? Vagy másképpen fogalmazva, milyen céget találtok ti befektetésre érettnek?

Egy ígéretes startupot minden „korszakában” segíteni tudunk befektetési konstrukcióinkkal.  A Hiventuresnél finanszírozási szempontból a startupok életútja szerint alapvetően három fázist különböztetünk meg, ami során eltérő összegű befektetést kaphatnak. Az első az inkubáció fázis, angolul pre-seed: a kezdetek kezdete. A csapat az ötleten dolgozik: felméri, mennyire valós a „kiszemelt” probléma és az arra adott válaszuk, és ezek mentén fejlesztik a terméket. Ebben a fázisban először 9 millió, majd az Inkubáció+ segítségével további 30 millió forint tagi kölcsönnel segítjük az indulást. Mi, a csapatommal ebben a fázisban meghozott döntésekért felelünk.

A következő a magvető vagy seed fázis: a piacra lépés első – és egyben legkritikusabb – pillanata, hiszen itt válik a prototípus termékké, és itt derül ki a piac reakciója az adott termék vagy szolgáltatás kapcsán. Ez nagyon kritikus pont, mert ez már a kőkemény valóság. Ekkor realizálódnak az első bevételek, és általában ebben a szakaszban jönnek az első pofonok is. A magvető fázisban, a Hiventures 40 milliótól 150 millió forintig terjedő befektetéssel járul hozzá a startup fejlődéséhez.

Útikalauz a kockázati tőkebefektetés stopposainak
A kockázati tőkebefektetés folyamata sok esetben összetettsége miatt nem látható át a tőkét kereső vállalkozók számára. Fontos azonban tisztában lenni már akár az első pitch-ünk megtartása során azzal, hogy ötletünk pozitív fogadtatása esetén milyen folyamatok várnak még ránk. Az alábbiakban dr. Pintér Attila tőkebefektetési szakértőnk bevonásával segítünk a folyamat megértésében.
A harmadik fázisban 150 millió forint feletti összeget helyezünk ki, ezt hívjuk mi növekedési befektetési programnak. Nemzetközi terminológiában ez leginkább a seed+-nak felel meg. Ekkor már a piacon van a termék, és további fejlesztésre, nemzetközi piacra való kilépéshez nyújtunk anyagi segítséget. Természetesen minden befektetési döntésünket széles körű elemzés és többlépcsős döntési folyamat előz meg.

A Hiventures pénzügyi befektető, tehát elsősorban pénzügyi szempontok mentén mérlegelünk minden befektetési döntést. De az értékajánlatunk nem áll meg itt, mert igyekszünk minden szempontból támogatni a befektetéseinket, így az inkubációs fázisban minden projekt választhat felkészült mentoraink vagy – a velünk szerződéses viszonyban álló – inkubátorházak közül, akik vállalkozói tapasztalattal és piaci kapcsolatrendszerrel támogatják a projektek előrehaladását. Emellett a Hiventures már rendelkezik olyan széles portfólióval, aminek köszönhetően számos nagyvállalati együttműködést alakítottunk ki – például a Microsoft Magyarországgal, a GE Healthcare-rel stb. –, stratégiai partnerségeink vannak az itthon elérhető legnagyobb technológiai partnerekkel, számos nemzetközi bemutatkozási lehetőséget szervezünk a portfóliónkban lévő vállalkozásoknak, és gyakran médiamegjelenésekben is segítjük őket.

Említetted, hogy az inkubációs szakaszban lévő startupokkal foglalkoztok. Mik az eddigi tapasztalataid? Hogyan dől el, ki kap 9 millió forint kezdeti befektetést?

A Hiventures indulása, azaz 2017 februárja óta csak az inkubációs programunkra közel ezer jelentkezés érkezett. Alapvetően sokan azt gondolják, itt az ötlet a legfontosabb. Valójában ez inkább másodlagos, hiszen ritka az igazán egyedi ötlet, és sokkal több múlik a jó megvalósításon. Egy startup legfontosabb alapja az alapító csapat. Sokan elhanyagolják ezt a hozzávalót, pedig enélkül nem valósulhat meg egy ötlet sem. A mi befektetési döntésünket is nagyrészt ez befolyásolja: ki, milyen szerepet játszik a vállalkozásban, milyen tudást, tapasztalatot hoz be a csapatba, és milyennek látjuk az együttműködést az alapítók között.

Mikesy Álmos
2009-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, Nemzetközi Gazdaság főszakirányon, majd 2013-ban szerzett posztgraduális diplomát bankmenedzsment szakközgazdászként a Nemzetközi Bankárképző és a Budapesti Corvinus Egyetem közös képzésén (BADI). Pályafutását az MFB Zrt. gyakornoki programjában indította 2007-ben, majd 2009-től a bank vezető közgazdásza mellett dolgozott makrogazdasági elemzőként. Több tudományos publikáció szerzője. 2015-től a bank kiemelt stratégiai projektjeiért felelős szervezeti egységének szakértőjeként folytatta pályafutását, amelynek keretében az MFB új stratégiájához illeszkedő projektek koordinálása tartozott a feladatai közé. 2016 nyarától projektvezetőként irányította a 2014–2020-as EU-s programozási időszak kockázati tőkeprogramjainak kidolgozását. Ennek keretében dolgozták ki a Hiventures Zrt. által kezelt tőkealapok új befektetési politikáját, és implementálták az alapkezelő működési koncepcióját. 2017 áprilisától a Hiventures Zrt. üzletfejlesztési vezetője, 2017 augusztusától az inkubációs befektetési csapat Igazgatója. A Hiventures Zrt. az MFB Csoport tagjaként EU-s és MFB-forrásokat kezel. Fő céljaink az inkubációs (pre-seed), magvető (seed), és korai növekedési (growth) szakaszokra fókuszáló kockázati tőkeprogramok működtetése. A program segítségével alapítás előtt álló, esetleg fiatal, K+F+I tevékenységet végző vállalkozásokat támogatunk, tevékenységünkhöz szakmai támaszt pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt.
A csapat összetétele és az ötlet után a harmadik legfontosabb szempont az innováció. A sikeres startupot ugyanis az innováció különbözteti meg a hagyományos vállalkozásoktól: egy újszerű üzleti modell vagy a piacra lépés új formája, esetleg új megoldás egy már ismert problémára. Az innovációból könnyen versenyelőny lehet, abból pedig extra profit. Remek példa erre a Leap befektetésünk: egy klasszikusnak nem mondható startuptémát – mosógépek – választottak. A csapat egy olyan iparágban, ahol évtizedek óta nem történt jelentős innováció, állt elő egy olyan megoldással, amely révén az ő mosógépük sokkal gyorsabb és energiatakarékosabb a jelenleg elterjed gépeknél. A projekt már más hazai és külföldi befektető érdeklődését is felkeltette.

A következő befektetési lehetőség a 30 millió forintos befektetés ebben a fázisban. Ezt bármelyik inkubációban lévő csapat megkapja, vagy ehhez is befektetési döntés szükséges?

Minden befektetésünkhöz külön döntés szükséges, így van ez a 30 millió forintos befektetéseink esetében is. Az Inkubáció+ elnevezésű 30 millió forint tulajdonképpen egy „bridge finance” – magyarul: áthidaló finanszírozás –, ami segíti a startupot, hogy következő körös befektetéshez jussanak.  A külön befektetési döntések azért is fontosak, mert a startupok jellemzően az első 9 millió forintot 6–8 hónap alatt költik el, és ezalatt a piac vagy jogszabályi környezet is változhat. Előfordulhat, hogy az ötlet értelmét veszti, így nincs értelme tovább finanszírozni.

Arra is volt példa, hogy egy startup a vállalt üzleti tervéhez képest lassabban haladt, és nem hozta az elvárt számokat, mégis tovább finanszíroztuk. Volt olyan befektetésünk, amely egy komplett üzleti modellt cserélt le pár hónap alatt, de ettől még bíztunk a csapatban és az új modellben, és megkapták a következő körös befektetést. Azokat a vállalkozókat keressük, akik piaci igényeket szeretnének kielégíteni, és ennek érdekében hajlandóak mindent megtenni – akár korábbi vállalásaikat felülírni, és bebizonyítani nekünk egy új modell létjogosultságát.

A 30 millió forint megítélése után egyre nagyobb szerepet kap az üzleti gondolkodás (business mindset) is. A stratégiai látásmód, az üzletfejlesztés és az értékesítés erősítése ebben a fázisban válik fontos feladattá, hiszen egyre közeledik a vállalkozás a piacra lépéshez. Fontos, hogy ez a kompetencia csapaton belül meglegyen, de ha ez nem adott, akkor sem feltétlenül kell azonnal külső szakembert felvenni. Fontos, hogy ezt az alapítók felismerjék, és ők maguk is fejlődjenek, képezzék magukat ezen a téren.

Van kedvenc projekted?

Sok szuper csapat és cég van a portfóliónkban. Az egyik kedvenc projektem az „Adalékmentesen.hu”, amely nevéhez méltóan adalékoktól mentes készételeket gyárt. Modern, egészséges „konzervkaja” konzerv nélkül. Az alapítók személyesen is nagyon szimpatikusak, céges szinten pedig egy remek vállalkozásnak tartom őket. Külön kiemelném, hogy ráerősítenek a női vállalkozók jelentőségére, ugyanis az alapítók között nő is található. Ugyan a statisztikák szerint a női startupperek kevesebben vannak, de a siker rátájuk jóval magasabb. A mi portfóliónkban is kevés női csapat vagy nő alapító van, de ezekre a cégekre is igaz, hogy felülteljesítenek az átlaghoz képest. Az Adalékmentesen azért is jó példa, mert egy olyan startup, amely nem technológiai fókuszú, mégis innovatív vállalkozás.

A középpontban marad az innováció
A kutatás-fejlesztés támogatása, a magyar cégek innovációs képességeinek és ezáltal versenyképességének javítása a gazdaságélénkítés egyik legfontosabb pillére. Mi vár a vállalkozásokra azután, hogy kifut a 2020-ig tartó uniós támogatási ciklus, lesz-e forrás a következő időszakban erre, várhatóak-e változások az intézményrendszerben? Szigeti Ádámot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Vannak olyan történetek, startupok, amelyek nagy meglepetést okoztak?

Meglepetés volt például az Alzagro Kft.-be történt befektetésünk. Ez a projekt egyike az egyre növekvő Agrotech-portfóliónknak: egy autonóm gabona mintavételező eszközt fejlesztenek, amely a gabona tárolási módjától függetlenül lehetővé teszi a gyors, egyszerű és precíz mintavételezést és az azonnali minőségvizsgálatot, mindezt drón technológiával megvalósítva. Az ötlet és a tervek meggyőzőek voltak a pitch-en, a csapat azonban nagyon fiatal, ezért kíváncsiak voltunk, hogyan teljesítenek majd egy hardware projektben, ami hagyományosan nehéz terepnek számít. A csapat felülmúlta a várakozásokat: nemcsak a fejlesztéssel haladtak jól az inkubációs időszakban, de értékes piaci kapcsolatokat is kialakított itthon és külföldön egyaránt. A napokban számoltak be az eddigi eredményekről, és már egy sokkal profibb, érettebb csapatot láthattunk. Most kapják meg a 30 millió forintos következő befektetési kört.

Szintén nagyon jó példának tartom a Fitpuli, illetve ViddL portfóliócégeinket. Mindketten egy telített, versengő piacra léptek be: előbbi a fitnesz- és egészségügyi alkalmazások, utóbbi a házhozszállítás (futár)-piacra. Azonban mindkét portfóliócégünknek sikerült megtalálni azt a jó üzleti modellt, amivel már az inkubációs szakaszban képesek voltak komoly nagyvállalati ügyfeleket meggyőzni és leszerződni velük. Jelenleg mindkét cég a következő körös tőkebefektetés kapujában áll.

Milyen egy átlagos napod?

Van is, meg nincs is átlagos napom. Ebben a munkában a legjobban azt élvezem, hogy igazán inspiráló egyéniségekkel találkozhatok. Napról napra rengeteg jelentkezést kapunk az inkubációs programra, amik közül talán egyötödének van igazán értelme. De az ebbe a 20 százalékba tartozó startup csapatok, illetve vállalkozók elképesztően intelligensek, saját szakmájukban megkérdőjelezhetetlenek, és sokszor több évtizedes tapasztalattal jönnek el hozzánk. Így elég inspiráló közeg vesz körül – szeretek velük beszélgetni, meghallgatni a véleményüket, ötleteiket.

Útikalauz a kockázati tőkebefektetés stopposainak
A kockázati tőkebefektetés folyamata sok esetben összetettsége miatt nem látható át a tőkét kereső vállalkozók számára. Fontos azonban tisztában lenni már akár az első pitch-ünk megtartása során azzal, hogy ötletünk pozitív fogadtatása esetén milyen folyamatok várnak még ránk. Az alábbiakban dr. Pintér Attila tőkebefektetési szakértőnk bevonásával segítünk e folyamat megértésében.
Nincs két egyforma napom: mindig más embereket, ötleteket, nézőpontot ismerek meg.  Másrészről minden napom nagyjából hasonlóan telik: cégekkel vagy partnerekkel találkozok, akikkel együttműködéseket építünk. A munkámtól függetlenül pedig mindig ugyanazon dolgozom: problémákat oldok meg. Ha lehet, minél kreatívabban. Ennyi cégnél van is megannyi: ezekre igyekszünk gyors, kreatív, üzletileg racionális, a jogszabályoknak megfelelő választ adni.

Mik azok a jelek, amit ha látsz egy projektnél vagy az alapítókon, akkor biztosan nem fektettek be?

Ahogy említettem, számomra nagyon fontos szempont a csapat összetétele, eltökéltsége. Hogy ők is beleteszik az erőforrásaikat – a saját tudásukat, idejüket és akár a saját pénzüket. Kizáró, „K.O.” kritériumok nincsenek, de a munkám során gyakran találkoztam olyan mondatokkal, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem számíthatunk gyümölcsöző együttműködésre.

„Akkor kezdek el ezzel foglalkozni, ha kapok befektetést.”
Jelentése számomra: nem foglalkozik vele komolyan, de más tőkéjével szívesen játszik.
„A versenyelőnyünk: olcsóbbak és jobbak vagyunk, mint a versenytársaink.”
Ez a válasz szintén rendszeresen szokott elhangzani a tárgyalóasztalnál, és ebből számomra az derül ki, hogy a vállalkozó nem érti az üzletet – vagy nem érti, miért fizet (és hajlandó többet fizetni) a vásárló, vagy nem látja át egy termék árazásának és költségstruktúrájának összetevőit.
„Nincs versenytársam.”
Ez a mondat arról árulkodik, hogy a vállalkozó nem ismeri a piacát. Mindenkinek van versenytársa.

Mit kell tudni egy alapítónak a kockázati tőkebefektetésről? Milyen kockázattal jár, ha elfogadja valaki a befektetéseteket?

A kockázati tőkebefektetés olyan pénzügyi támogatása egy vállalkozásnak, amiért cserébe a befektető részesedést kap a cégben. A hitellel szemben a befektetés nem igényel fedezetet, illetve a befektető nem abból térül meg – szemben egy bankkal –, hogy a finanszírozott cég visszafizeti (valamekkora kamattal) a befektetett összeget. A befektető célja a sikeres exit, amikor az alapítókkal közösen értékesíti a céget, és a vállalatban meglévő részesedése révén a befektetés összegének többszörösét sikerül realizálnia.

Versenyezhetünk-e a Szilícium-völggyel?
Jó ötletek vannak, de a tőkehiány és a túlzott óvatosság miatt nem lesz új Tesla, Apple vagy Google az európai startupokból. Az EU-s kockázati befektetőknek most azt kell kitalálniuk, mi lesz a technológiai fejlődés következő nagy hulláma.
A gyakorlatban a statisztika azt mutatja, hogy hosszú távon 100 befektetett cég közül 1–3 lesz nagyon sikeres – ahol a befektető akár több százszoros megtérülést tud a befektetésén realizálni –; 7–9 lesz sikeres – ahol a befektető a befektetése többszörösét kapja vissza –; az ügyletek 10-20 százaléka visszahozza a befektetés összegét, a többi azonban veszteséggel jár, sok esetben a teljes befektetést elbukja. A modell lényege, hogy a sikeres befektetések hozama meghaladja a veszteségek mértékét.

A befektető – megegyezéstől függően – sokszor stratégiai döntésekbe is beleszólhat, akár vétójoga is lehet bizonyos kérdésekben. Néhány gyakori példa: a nagy értékű beruházásokhoz kell a befektető hozzájárulása, beleszólást kér az ügyvezető kinevezésébe stb. Ahány befektető, annyiféle megközelítés. A Hiventures pénzügyi befektetőként, egyfajta csendestársként van jelen a cég életében, de stratégiai kérdésekbe mi is beleszólást kérünk.

Mit gondolsz, honnan érdemes forrást bevonnia egy induló magyar startupnak? Hazai vagy nemzetközi befektetőt érdemes keresnie?

Nemzetközi befektetőt bármikor érdemes bevonni, ha lehet, akár az első pillanattól kezdve. Mi is csak olyan startupokat finanszírozunk, amik nemzetközi piacon is működhetnek. A külföldi befektetők bevonása – főleg korai szakaszban – a valóságban azonban sokszor nehezebb, mint egy hazai befektető bevonása. Minél korábbi fázisban van a startup, a befektető annál inkább szeret földrajzilag közel lenni a céghez. A gördülékeny együttműködést nagyon megnehezítheti a személyes interakció hiánya, a különböző jogi környezet megértése. Emiatt a korai fázisokban nagyon ritka, hogy egy-egy csapatnak sikerül külföldi tőkét bevonnia. Azt mondhatjuk, hogy a gyakorlatban kevés az esélye, hogy korai fázisban be tudnak vonni magyar cégek külföldi befektetőt, de nem lehetetlen. Ettől függetlenül ennek mindig fókuszban kell lennie, mi a Hiventures-nél is folyamatosan támogatjuk a cégeinket a nemzetközi partnerségek kiépítésében, külföldi tőkebefektetők bevonásában. Abban hiszünk, hogy csak nemzetközi befektetőkkel közösen tudunk jelentős sikereket elérni a portfóliócégeinkkel.

Szerző:

Szesztay Péter

Szerzőnkről:
A BP Digital SEO ügynökség ügyvezetőjeként startupoknak, valamint közepes és nagyvállalatoknak segít növekedni online marketing eszközökkel. Emellett a Hiventures kockázati tőkealap mentoraként segít befektetett cégek alapítóinak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo