Magyarországon a területek felét családi gazdaságok, felét nagygazdaságok művelik. A kormányzat célja – amely elsősorban társadalmi megfontolásokon nyugszik, de nem nélkülözi a gazdasági racionalitást sem –, hogy ez az arány 80-20 százalékra változzon a családi gazdaságok javára. A szerkezeti átalakításnak azonban komoly piaci következményei vannak, amelyek megoldása az elkövetkező évek sürgető feladata. Az agrárium előtt álló kihívásokról és a megoldási elképzelésekről kérdeztük
A földtörvényben szabályozott maximális birtokméretből következik, hogy az ezernyolcszáz hektár feletti gazdaságok nem fogják tudni meghosszabbítani a lejárt szerződéseiket. A kormányzat ösztönzi a családi gazdaságok térnyerését, de vajon tudnak-e ezek hatékonyan gazdálkodni: beszerezni, termelni?
– A családi gazdaságok túlsúlya nem példa nélküli Európában, azonban a mozaik típusú termelési rendszer valóban csak abban az esetben működőképes, ha megteremtjük az integráció lehetőségét is. Erre két út mutatkozik. Vagy a gazdák maguk hoznak létre termelési, értékesítési, beszerzési szövetkezeteket, vagy valamilyen külső segítséggel – ez lehet állami vagy kamarai – koordináljuk a megnövekedett termelés piacra vitelét. Itt még nagyon sok a tennivalónk. Ha a magyar agrárium versenyképességét nézzük, az értékesítési árak nagyrészt a világ tőzsdéin dőlnek el egy viszonylag kiszámítható folyamat eredményeképpen, de az input anyagárak az atomizált beszerzés miatt nálunk magasabbak, és a hozamokban is komoly a lemaradásunk a nyugat-európai gazdákkal szemben. Utóbbi területen a kamara szeretne hathatós segítséget adni. (Még mindig maradtak nyitott kérdések a jogszabállyal kapcsolatban.)
Milyen módon?
– Uniós forrásból fogunk működtetni egy szaktanácsadói hálózatot, amely az innovációkat, agrotechnológiai újításokat, egyéb szakmai nóvumokat juttatja el a gazdákhoz a hazai agrárium teljesítőképességének fokozása érdekében. A 650 fős falugazdász-hálózat feladata az adminisztratív, működéshez szükséges információk – például, hogy mit kell tenni a területalapú támogatás elnyerése érdekében – eljuttatása, és nem az, hogy a hogyan termeljek kérdésre adjanak választ. Annak ellenére, hogy az agrárszakemberekből álló hálózat rendelkezik a szükséges tudással.
Kevés az export, az importtal pedig szinte egész évben versenyeznek a hazai termelők. Hogyan látja a helyzetüket?
– Agrárexportunk az utóbbi időszakban dinamikusan nőtt, és mára meghaladja a nyolcmilliárd eurót. Volumenben a 2014-es év sem lesz rosszabb, mint 2013 volt, ráadásul a kivitel struktúrája javul: csökken a nyersanyag és nő a feldolgozott termékek aránya. A megtermelt árumennyiség azonban – az export folyamatos növekedése ellenére – sem éri még el az 1990-es kiviteli szintet. Ez lenne a rövid távú célunk: ezt a komoly vállalást még ebben a ciklusban szeretnénk teljesíteni.
Mi kell ehhez?
– Elsősorban termésbiztonság. A legfontosabb feladatunk, hogy az időjárás okozta kártételeket kiküszöböljük. A gazdáknak a túl sok és a túl kevés csapadék egyformán káros, amire a megoldást a víz megfogása és az öntözés jelenti. Jelen pillanatban azonban mindössze százezer hektárt öntözünk, ami uniós viszonylatban tragikusan alacsony, még akkor is, ha nem Spanyolországgal hasonlítom össze magunkat. Ott – kis túlzással – az egész országot behálózza az öntözőrendszer. A kamara a falugazdász-hálózata révén részt vett a hazai öntözési igények felmérésében annak érdekében, hogy a döntéshozók minél pontosabb, sokrétűbb információhalmaz birtokában dönthessenek. Az eredmények alapján legalább ötszázezer hektáron lenne igény az öntözésre.
– Ez csak részben pénzkérdés. Sokat lehetne segíteni azzal is, ha az öntözésre vonatkozó adminisztratív terheket csökkentenénk, és azzal is, ha a meglévő infrastruktúrát működőképes állapotba hoznánk. Majd ez után meg kell vizsgálni, hogy hol koncentrálódik akkora vízigény, hogy oda érdemes új infrastruktúrát építeni, új műtárgyakat létesíteni. Emellett létre kell hozni tározókat is az okszerű gazdálkodás elve mentén. Ha adott területen nem gazdaságos kukoricát termelni, de vizet tárolni igen, akkor utóbbit kell tenni annak érdekében, hogy a terület társadalmilag jól hasznosuljon. A gyengébb minőségű, de víztárolásra alkalmas földeken célszerű vizes élőhelyű programot kialakítani. Nyilván az adott föld tulajdonosát is érdekeltté kell tenni, hogy részt vegyen a programban. Erre vannak uniós támogatások.
Hogyan érvényesülnek a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban ezek a célkitűzések?
– A KEOP-ból tudunk infrastruktúra-bővítésre fordítani, azaz kiépíteni a vízhálózatokat ott, ahol szükséges. A Vidékfejlesztési Programból pedig a gazdákat tudjuk támogatni, hogy megszerezzék a szükséges tudást, a felszerelést, és kialakítsák a területet. A gazdaságokon belül és azokon kívül is bőven van mit tenni. Utóbbi az állam dolga, ezért került a feladat a Belügyminisztériumhoz. Ha a fejlesztés bármelyik oldalon elmarad, nem fog nőni az öntözött terület aránya az országban. A belvízből és aszályból eredő terméskiesést nyilván nem lehet nullára csökkenteni, de átgondolt, szakmai alapokon nyugvó fejlesztési stratégiával minimálisra lehet redukálni. A gyengébb minőségű területek öntözésében viszont nem szabad gondolkodni, mert nem kifizetődő. (A ciklusban egyébként jelentősen emelkedik a mezőgazdaságra fordítható pénzek mértéke.)
A következő uniós pályázati ciklusban – a tervek szerint – megnő a pénzügyi eszközök szerepe. A visszatérítendő támogatások rendszere a Vidékfejlesztési Programban is megjelenik?
– Nincs kizárva, de azt gondolom, hogy alapvetően a klasszikus vissza nem térítendő pályázatok lesznek túlsúlyban. A kamara megfogalmazott egy javaslatot a kormányzat részére. Azt kértük, hogy az élelmiszeriparra, a kertészetre, az állattenyésztésre és az öntözés támogatására fektessünk hangsúlyt a Vidékfejlesztési Program céljainak meghatározásakor. Annak érdekében, hogy a magyar agrárteljesítmény ne csupán a nyersanyagexportban merüljön ki, az élelmiszeripart és a termelést nem szabad egymástól elválasztva támogatni. A tartós exportpiaci jelenlét érdekében szükség van a nagyüzemi élelmiszeriparra, amely nagy volumenben és kiváló minőségben állít elő árut. Az eddigiektől eltérően a kormány a GINOP-ban 300 milliárd forintot különít el az élelmiszeripari vállalatok támogatására. Amúgy mind a négy általunk megjelölt terület munkaerő-igényes ágazat, így a támogatásoknak köszönhetően javul a vidék népességmegtartó ereje és gazdasági teljesítménye is. Nem elég azonban lehetővé tenni a termelés bővülését, a piaci lehetőségek kiaknázásában is segíteni kell. Vissza kell szerezni a belső piacokat – ebben amúgy már komoly eredményeket értünk el, hiszen egyre többen keresik a magyar termékeket –, de szerepe van a keleti nyitás politikájának és a feldolgozóipar fejlesztésének is. Az élelmiszeripar és a termelés olyan, mint egy futóverseny, ahol a versenyzők gumikötéllel vannak összekötve. Hiába szalad el bármelyik, a kötél előbb-utóbb visszarántja. A magyar agrártermékek egészségesek, GMO-mentesek, biztonságosak és ízükben lekörözik az importtermékeket. Ezt a versenyelőnyt ki kell használni.
– Én elkötelezett híve vagyok érzelmileg és szakmailag egyaránt. Nem olyan régen a Magyar Nemzeti Kereskedőházat Laoszból keresték meg, mert megtudták, hogy Magyarországon az alaptörvényben deklaráltan GMO-mentes termelés folyik. Persze azt nem jelenthetjük ki, hogy nálunk minden élelmiszer GMO-mentes, mivel csak a termesztést szabályozhatjuk, a GMO-s termékek kereskedelmét nem tilthatjuk. A magyar sertéstenyésztésben felhasznált szója például szinte száz százalékban Dél-Amerikából származik, és génmanipulált. Szerencsére magyar nyomásra az unió a szóját átminősítette ipari növényből fehérjenövénnyé, ezért a jövőben nyújtható támogatás szójatermesztésre. Ha a fehérjeprogram elindul Magyarországon, reálissá válhat, hogy a gazdák a magyar GMO-mentes szójával etessék az állataikat. Ezt az előnyt majd a külpiacokon is szeretnénk érvényesíteni. (A GMO-növényekről egyébként még a szakértők sem értenek egyet, miszerint szörnyetegek, vagy a megmentőink.)
Mi ma az agrárium előtt álló legfontosabb kihívás?
– Az integráció kialakítása és a piac megszervezése. A kormányzat deklarálta a kis- és közepes vállalakozások erősítését, de akkor a mozaikszerű gazdasági szerkezetből adódó piaci problémákat is kell kezelnie, máskülönben nem lesz versenyképes a magyar gazda. Jó lenne nem utólag, hanem proaktív módon megtalálni a megoldást.
Ez azt jelenti, hogy a szövetkezetek létrejöttét fogják ösztönözni?
– Igen és nem. Ki kell alakítani az összefogásokat, de nincs idő az alulról szerveződésre. Állami segítségnyújtásra, akár állami inkubációval megvalósuló piacszervezésre van szükség, méghozzá azonnal. Nincs negyven-ötven évünk arra az organikus fejlődésre, amely révén például kialakult a francia szövetkezeti rendszer vagy éppen a dán modell. Sajnos, pedig annak idején Dániából is érkeztek hozzánk, hogy a Hangya szövetkezeti rendszert tanulmányozzák.
Május elsejével hatályba lépett a földforgalmi törvény. Átmenetileg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara látja el a helyi földbizottsági feladatokat. Mit jelent az átmeneti állapot, és mivel jár a feladat?
– A földbizottságok helyi gazdákból álló grémiumok lesznek, amelyeknek vétójoguk lesz a föld adásvételével kapcsolatban. Amíg azonban nem állnak fel, a feladatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területileg illetékes szerve, azaz a megyei elnökség látja el. A megyei elnökségnek pedig minden esetben ki kell kérni a települési agrárgazdasági bizottság véleményét. Ennek ismeretében dönthet arról, hogy támogatja vagy nem az adott adásvételi igényt. Nyilvános ülésen, nyilvános szavazással, az érintettek teljes kizárásával, transzparens módon születik meg a döntés, szeretnénk elkerülni a különböző gazdasági visszaéléseknek még a látszatát is. Miután hatályba lép a földbizottságokra vonatkozó kormányrendelet, a kamarának nem lesz további szerepe a földek adásvételében.
Mikorra várható ez?
– A kormány jelenleg egy olyan tervezeten dolgozik, amely várhatóan Brüsszel számára is elfogadható, mivel az unió a korábbi tervezet láttán informálisan jelezte, hogy az szerinte uniós jogi kérdéseket vet fel. Reméljük, minél előbb megszületik a végleges, minden fél számára elfogadható megoldás.
