6 váratlan stresszfaktor a vállalkozói létben

Az élet sokak számára stresszes, de a vállalkozók a stressz nem hagyományos formáival találkoznak. Cégvezetőként felkészültnek kell lennünk, még a legváratlanabb helyzetekre is.

A vállalkozók többsége már az induláskor szembesül vele, hogy az üzleti élet nem lesz sétagalopp. A vállalkozással kapcsolatos nehézségek közül mindenki hallotta már, hogy fel kell készülni rá, hogy legalábbis az első időkben többet dolgozunk majd, mint korábban valaha, hogy elfelejthetjük a hétvégéket vagy a baráti találkozókat. Na de mi van a váratlan és a „senki nem mondta” típusú veszélyforrásokkal? Mutatunk hat várható, helyzetet, amire jó, ha előre felkészülünk.

Pénzforgalmi hepehupa

A vállalkozók nagy része szinte kizárólag a nyereségre koncentrál. Pedig legalább ilyen fontos lenne az is, hogy a mindennapi pénzforgalmat rendben tartsuk. Hiába fut ugyanis elvileg a cég, ha közben nem tudjuk kifizetni az alkalmazottakat, vagy akár csak megvenni az új tonert a nyomtatóba. Még egy papíron nyereséges vállalkozás is szenvedhet átmeneti cash-flow problémáktól (az ügyfelek nem fizetnek időben, hirtelen rendkívüli költségek adódnak vagy más meglepetés miatt üres a kassza), és ha akár csak az egyiket megtapasztaljuk ezek közül, akkor jön egy őrült kapkodás, hogy fedezzük valahogy az összes pénzügyi költséget. A legjobb, ha proaktívak vagyunk, és minden bejövő és kimenő forintot nyomon követünk, akkor nem érhet meglepetés. A jobb cash flow egyensúly fenntartásához itt talál jó tanácsokat.

Vállalkozás és barátság együtt? Így lehet!
Közösen céget alapítani a legjobb barátunkkal jópofának tűnik, de nem árt szem előtt tartanunk néhány alapszabályt.
Partner – volt, nincs

Sok kisvállalkozás barátságból nő ki. Az induláskor van egy társ, partner, vagy legalább egy mentor, akivel megbeszélhetjük a gondokat, aki tanácsot ad, kontrollként működik. Ideális esetben persze a partnerség örökké tart, a tapasztalatok azonban azt mutatják, gyakori, hogy az egykor azonos célok később elválnak egymástól és a partnerünk kiszáll a cégből. Ez hatalmas stresszt és megrázkódtatást jelenthet. Jobb, ha tudatosan igyekszünk elválasztani a barátságot az üzlettől, így csak a cég új működésre való átállítására kell koncentrálnunk anélkül, hogy egy barát elvesztése által okozott érzelmi sokkal küzdenénk.

Magányosság

Van, aki eleve introvertált, magának való ember, de a vállalkozás magányos dolog akkor is, ha alapvetően nem ez illik a személyiségünkhöz. Persze nem arról van szó, hogy ne lenne kivel meginni egy kávét munka közben. De a nagy döntéseket egyedül kell meghoznunk és bizony a felelősség is csak a miénk.

Kép: SXC

Függés az ügyféltől

A vállalkozásunk növekedése nagyban függ az állandó ügyfelektől. Ők biztosítják a bevétel nagy részét, és hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rájuk, hogy velünk lesznek mindörökre. Ezért a vállalkozások egy része megelégszik azzal, hogy néhány nagy partnernek dolgozik, akik biztosítják a folyamatos megfelelő bevételt. Ez azonban bármilyen kényelmesnek tűnik, nagy kockázat. Hiszen ha egyikük kiesik, az sokként hat az üzletre – és ránk is. Egy vállalkozás esetében mindig jobb a több lábon állás, hogy ha beüt a krach, legyen időnk új ügyfeleket szerezni, hogy betemessük a keletkezett szakadékot az értékesítésben.

Másoló versenytárs

Nem számít, milyen hosszú ideje építjük a cégünk, a termékeink hírnevét. Ha egy új versenyző érkezik a pályára, aki a mi üzleti modellünket másolja, az egész vállalkozásunk veszélybe kerülhet. Ha az új piaci szereplő képes megkülönböztetni magát, megmutatni, hogy amit csinál egy kicsit jobb, mint a mi termékünk vagy szolgáltatásunk, a veszély még nagyobb. Ahelyett, hogy pánikba esnénk, szánjunk időt arra, hogy elemezzük ki alaposan a versenytársunkat, és találjuk meg a módját, hogy kikerüljünk ebből a helyzetből. Például adjunk plusz szolgáltatást, vagy célozzunk egy új közönséget egy megújított termékkel. A lényeg, hogy ne ragadjunk bele az önsajnálatba, hanem ha kell, váltsunk irányt.

Egy cég éppúgy kiéghet, mint az ember
Nemcsak az embereknek van vitalitása, hanem a cégeknek is, hiszen emberek csoportjából áll. Az emberi kiégésből következik a szervezeti kiégés. A színészből vezetői coach-csá avanzsált Borbély László szerint nemzetközi szinten a kiégés a legnagyobb probléma a cégek életében és ez képezi a szervezetfejlesztés legnagyobb akadályát.
Burnout

Bármibe kezdünk, az elején visz a lendület, energikusak vagyunk és még a monoton feladatokat is szinte élvezettel végezzük a cég építése érdekében. Idővel azonban fenyeget a kiégés, fásultság veszélye. A kiégés lassan, akár évek alatt kialakuló állapot, de bizonyos fázisait elérve már meglehetősen nehéz visszafordítani a negatív folyamatot. Az igazi veszély az, hogy a kiégés közeli állapotot nagyon nehéz észrevenni, éppen azért, mert fokozatosan alakul ki. Először csak kicsit fáradtabbak vagyunk a munkától, aztán minden nehezebben megy, nincsenek új ötleteink… így nem lehet sikeres és innovatív vállalkozást vezetni. Amit tehetünk a megelőzés érdekében, hogy figyelünk magunkra, a jelekre, és ha kell, visszaveszünk a tempóból, kiszakadunk a munkából, a feltöltődésre is fordítunk időt.

Maradjunk türelmesek, alkalmazkodóak, és toleránsak, készüljünk fel a veszélyforrásokra, amennyire lehet. A rugalmasság sokmindere gyógyír, építsünk stabil bázist magunk köré, legyenek bizalmasaink, barátaink, partnereink, akik átsegíthetnek a zűrösebb időszakokon.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo