hirdetés

5 jel, amiből látszik, hogy jó úton jár

Szokás mondani, hogy az út a lényeg, nem a cél - nos, a siker esetében azért ez nem feltétlenül igaz. Az viszont igen, hogy nem árt figyelni az utat, amin járunk, hogy lássuk, a siker felé tartunk-e. Persze minden vállalkozó útja más és más, de azért van néhány mérföldkő, ami segíthet.
hirdetés

1. Kezdjük megszokni  a kockázatvállalást

Először tényleg nagyon-nagyon nehéz dolog a nehezen megkeresett pénzünket újból kockára tenni. Ha végre valami bejön, az ember minden további kockázatot túlságosan nagynak érez hirtelen, mert megnő a tét. A vállalkozók számára a kockázat izgalmas, de kétségtelen, hogy stresszt is okoz.

Itt megtudhatja, hogy  a lelki alkata alapján vállalkozónak született-e.

Jó esetben azonban jó döntéseket hozunk, és így a kockázatvállalás után „jutalmat” kapunk. Ez lehet több pénz, vagy egy új üzlet, de akár egy jó kapcsolat kialakítása is. Természetesen vállalkozni mindig kockázatvállalással jár, de az üzleti rutinnal egyre nagyobb gyakorlatot szerzünk abban, hogy megítéljünk dolgokat és határozottabb döntéseket hozzunk. Ha nem minden egyes döntés előtt rándul görcsbe a gyomrunk, az azt jelenti, hogy elkezdtünk bízni magunkban. Ez pedig alapfeltétel a sikerhez.

A kockázatot láthatjuk izgalomnak is
Kép:FreeDigitalPhotos.net

2. Egyre többen akarnak találkozni velünk

Dolgozunk, dolgozunk mint az őrült, hogy sikerre vigyük a vállalkozást és bizony sokszor számos telefonra és e-mailre van szükség, hogy összehozzunk egy találkozót egy vágyott partnerrel, vagy lehetséges üzletféllel. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy özönleni kezdenek az olyan üzenetek, amikben valaki tőlünk kér találkozót. És már nem nekünk kell mások naptárához igazodni.

Ezek a megkeresések nagyon jót jelentenek! Ha újságíró érdeklődik irántunk, az azt jelenti, hogy kezdünk érdekesek lenni. Ha idegenek keresnek, jelentheti azt, hogy meglévő ügyfeleink elkezdtek ajánlani minket másoknak. Kezdhetünk örülni! De ne felejtsük el közben kezelni ezeket a megkereséseket! Ez még nem az az idő, amikor nyugodtan ülhetünk a babérjainkon.

Így győzheti meg leendő ügyfeleit szakértelméről
Ügyfelei is tudják, hogy profi a szakterületén, vagy csak a személyes ismerősei? Ha az üzleti kommunikáció során néhány apró trükköt alkalmazunk, első ránézésre is kitűnik szakértelem, tehát növelheti a vásárlók bizalmát. Szakértőnk megmutat egy egyszerű módszert a fegyvertárból.
3. Szakértői felkérés

Ha valakit felkérnek, hogy előadjon egy konferencián, vagy fejtse ki véleményét egy szakmai cikkben, az a legjobb jele annak, hogy a reputációnk elkezdett felépülni! Tegyünk eleget minden lehetséges felkérésnek, a szakértői státusz a legjobb marketingeszközök egyike!

4. Végre van idő aludni

Egy kezdő vállalkozó teljesen természetesen módon éjjel-nappal dolgozik, egy üzlet beindítása nem az az időszak, amikor a magánéletre is jutna idő. Ezzel nincs is semmi baj, a sikerért meg kell dolgozni. Hosszú távon azonban mindenkinek szüksége van pihenésre, nem lehet egy életet úgy leélni, hogy nem tudunk kikapcsolni.

Ez már jó jel
Kép:Emineo

Ha minden jól megy, el kell jutnunk addig a pontig, amikor már nem érezzük úgy, hogy összeomlik az üzlet, ha a munkaidő végén elhagyjuk az irodát, és biztosítjuk magunknak a 8 óra alvást. Persze mindig jöhetnek stresszes időszakok, amikor megint felborulnak a dolgok, de csak akkor lehet biztos abban, hogy jó úton jár, ha egy átlagos napon van idő a pihenésre is.

5. Mentori felkérés

A sikeres vállalkozók nagy része be tud számolni egy mentorról, akinek nagyon sokat köszönhet. A mentorált kap valakit, aki időt szán rá, és megosztja vele a tudását, segít neki sikereket elérni.

Ha Önnek nincs mentora feltörekvő vállalkozóként, itt az ideje, hogy megkeresse azt, akire nagyon felnéz!

Ha viszont valaki éppen tőlünk szeretne tanulni, velünk szeretné megvitatni a problémáit, annál nagyobb kitüntetést elképzelni is nehéz. Diszkréten meg is ünnepelhetjük magunkat, és fogadjuk el a felkérést! Az  együttműködésből sok esetben a mentor is komolyan profitálhat.

Forrás

hirdetés

Véleményvezér

Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Egy víztároló gátja pusztult el Ukrajnában, aminek következményeként 10 Balatonnyi víznek kell pár óra alatt lefolynia a Dnyiprón.
Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.
Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo