Ennyi jut a foglalkoztatásra

A foglalkoztathatóság fejlesztésére, a munkaerőpiacra való belépés elősegítésére, ösztönzésére az Európai Szociális Alapból 150 projekt részesült mintegy 122 milliárd forint támogatásban a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) 2007-től - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Az ügynökség összeállítása szerint az Új Széchenyi Terv keretében 2012-ben 169.500 munkavállaló munkaerő-piacra való visszatérését szeretnék segíteni, a képzésekben több mint 76 ezren vehetnek majd részt. A legfrissebb adatok szerint mintegy 5 milliárd forint előleget, és számla alapján további mintegy 93 milliárd forintot fizettek ki, összesen 56 projekt záró elszámolását fogadták el. (Pár tipp, amivel növelni lehetne a foglalkoztatottságot a Hays és az Oxford Economics nemzetközi gazdaságkutató intézet szerint.)

Az NFÜ tájékoztatása szerint az elmúlt évben az Új Széchenyi Terv keretében a megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű emberek munkába való visszatérését, továbbá innovatív és kísérleti foglalkoztatási programok megvalósítását támogatták az intézményrendszeren keresztül.

2012-es tervek

Az idén az első negyedévben társadalmi egyeztetésre bocsátották az "Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok", "Foglalkoztatási megállapítások támogatása" és a "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" című konstrukciókat, a pályázatokat legkésőbb április 30-áig meghirdetik. Az Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok (TÁMOP 1.4.3.) pályázat keretében elsősorban a zöld munkahelyek létrehozását, kialakítását, a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának segítését, a fiatalok elhelyezkedését segítő programok megvalósítását támogatják. A pályázat tervezett keretösszege 4,7 milliárd forint, a pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke minimum 60 millió forint, maximum 200 millió forint lehet. (A 2005-ben bevezetett, eredetileg pályakezdőknek szánt Start programcsalád korra vagy élethelyzetre való tekintettel segít bizonyos rétegek elhelyezkedésében.)

A "Foglalkoztatási megállapodások támogatása" (TÁMOP 1.4.5) konstrukcióval az olyan regionálisan és helyi szinten kialakult foglalkoztatási együttműködéseket támogatják, amelyek a munkaerő-piac bővítéséhez, a célcsoportok képzéséhez, elhelyezkedéséhez, a szereplők együttműködésének erősítéséhez szükségesek. A tervezett keretösszege 1,4 milliárd forint, a pályázat keretében igényelhető támogatás legalább 40 millió forint, de legfeljebb 80 millió forint lehet.

A "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" (TÁMOP 1.4.6) pályázat közvetlen célja a szakma megszerzése foglalkoztatással egybekötött képzés keretében. Közvetett cél a munkanélküliek szakmához, munkához, rendszeres munka-jövedelemhez juttatása. A pályázat tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amely várhatóan 15-60 pályázat támogatását teszi lehetővé. A mostani pályázat keretében igényelhető támogatás összege legalább 60 millió forint, de legfeljebb 150 millió forint lehet.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo