Byod: lelkesek de tudatlanok a kisvállalkozások

A 25 főnél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozásoknál hiányzik a biztonságtudatosság, a technikai felkészültség és az anyagi forrás ahhoz, hogy a vállalat által a munkavállalóknak adott és a saját tulajdonú (BYOD) készülékek megfelelő védelmet kapjanak.

Kép: Pixabay

A Kaspersky Lab kérdőívében 3900 IT szakértőt kérdezett meg világszerte arról, hogy milyen kihívásokkal találkoztak az elmúlt 12 hónapban, és 36 százalékuk mondta, hogy mobileszközöket integrált kisvállalkozása üzletmenetébe.  Érdemes megjegyezni, hogy ez az arány megegyezik a nagyvállalatok által megadott számmal, ami szintén 36 százalék. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb cégek ugyanolyan arányban vezetik be a mobiltechnológiát, mint az óriásvállalatok, ahol több mint 5000 embert alkalmaznak.

A mobiltechnológia használata tehát nem a vállalkozás méretétől függ, más tényezőket kell figyelembe venni. A kisvállalkozásokat leginkább a szakértelem és a források hiánya korlátozza, valamint az, hogy gyakran nem rendelkeznek külön IT személyzettel a bevezetések kivitelezésére.  Ezek a korlátok vezethetnek tudásbéli szakadékhoz még a biztonság központú vállalatvezetők körében is. Például a kisvállalatok 43 százaléka jelölte meg a következő  év három legfontosabb IT biztonsági teendője között a mobilkészülékek és a hordozható  számítógépek biztonságosabbá tételét. De amikor arról kérdezték őket, hogy az alkalmazottak használhatják-e a saját eszközeiket üzleti célra (BYOD), már nagyobb különbség mutatkozott  a különböző méretű cégek között: csupán a kisvállalatok 10 százalékánál tették ezt lehetővé, szemben a nagyvállalatok 19 százalékával. (Különösen hazánkban furcsa ez a trend, ahol az alkalmazottak gépei sokkal modernebbek és hatékonyabbak a kisvállalatok eszközparkjánál.)

Amikor a technológiai trendek kerültek a fókuszba, a kis létszámú cégek 22 százaléka egyetértett azzal, hogy a BYOD megnöveli vállalkozása biztonsági kockázatait. Ehhez képest a nagyobb cégek 53 százaléka szerint jelent kockázatot a BYOD.

Megeshet, hogy a kisvállalatok nem tekintik biztonsági kockázatnak a dolgozóik készülékeit? Ez elég aggasztó képet fest, hiszen ezek a korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező cégek a költségcsökkentés miatt örömmel engedik be a külső eszközöket a hálózatukba. Komoly veszélyforrás, hogy a dolgozók mobil eszközeiről rosszindulatú szoftverek vagy csaló alkalmazások kerülnek a cég hálózatába, illetve fontos céges tartalmak tűnhetnek el egy-egy dolgozói készülék ellopása vagy elvesztése esetén.

A VÁSÁRLÓK MIATT FONTOS A GYORS ADATFELDOLGOZÁS
Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál, mint a világátlag- derítette ki az IDC regionális kutatása, amelyet az SAP szoftvercég felkérésére készített a piacelemző. A megkérdezett vállalatok hatvan százalékánál legalább három évig tart az információk duplázódása, mely lassabb, mint a világátlagnak tekintett másfél-két év.
A takarékos mobilbiztonság lépései

Annak ellenére, hogy a legtöbb kisvállalatnál hiányoznak az anyagi források a fejlettebb mobilbiztonsági megoldások bevezetésére, számukra is léteznek olyan technológiák, amelyek alkalmazhatók a munkavállói eszközökre is - ami azért is fontos, mert  a saját eszközök használata jelentős megtakarításokat eredményez a vállalatoknál. A józan ész és a megfelelő technológia együttes alkalmazása hosszú ideig garantálja a mobileszközök biztonságát, és segít a vezetőknek abban, hogy a cégük irányításával tölthessék idejük nagyobb részét.

Alkalmazottak oktatása: Az első lépés a vállalkozásunk adatainak megóvásához, hogy biztonságtudatos gondolkodást alakítunk ki a dolgozók körében. Biztosítani kell, hogy az új dolgozók is tudják: ha az okostelefonjukon vagy a tabletjükön munkahelyi adatok vannak, akkor ezeket az eszközöket nem tehetik ki kockázatnak (értsd ezalatt például gyanús weboldalak látogatását). Ha pedig az eszközt ellopják, vagy elveszítik, azonnal jelezni kell a munkáltató felé, nem csak napokkal később.

Alapvető lopás elleni védelem: Egy olcsó szoftver, amely lehetővé teszi, hogy a távolból töröljük adatainkat egy eltűnt vagy eltulajdonított eszközről. Néhány gép beépítve tartalmaz ilyen funkciót, illetve számos alkalmazással elvégeztetjük ezt a feladatot. Azt azonban mindenképp tudnia kell a munkavállalónak, hogy ilyenkor a saját személyes tartalmai is törlésre kerülnek, ezért szükséges rendszeresen tartalék másolatot készítenie az adatairól.

Kerüljük a bonyodalmakat: Egy újonnan alapított startup vállalkozásnak öt alkalmazottal felesleges időt és energiát fordítania egy olyan szintű biztonsági termék beszerzésére, telepítésére és kezelésére, amelyet nem az ő méretére szabtak. Ne vásároljunk nagyobb vállakozások igényeire kifejlesztett terméket, szorítkozzunk az alapvető mobilbiztonsági funkciók megvalósítására.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo