A csalások melegágyai a közösségimédia-platformok

A Revolut arra kéri az Európai Unió kormányait, hogy alkalmazzanak új megközelítést az online csalás mint egyre növekvő probléma elleni küzdelemben, hiszen az adatok azt bizonyítják, hogy az EGT-n belül 2023 második felében a Revolut számára jelentett csalások 77 százaléka közösségimédia-platformokon kezdődött.

A felhívás azért szükséges, mert a Revolut 2023-as adatai szerint az EGT-n belül 2023-ban a közösségi médiában kezdődő esetek 61 százaléka és az ellopott összegek 40 százaléka Meta-platformokon (Facebook, Instagram, Whatsapp, Messenger) történt. A Revolut azt is megállapította, hogy az ügyfeleket érintő két leggyakoribb csalástípus a vásárlási és a befektetési csalás volt – előbbi a bejelentett esetek 70 százalékát, utóbbi a 12 százalékát tette ki. 

A Revolut ügyfelei által bejelentett átverések 77 százaléka a közösségimédia-platformokon kezdődött
A Revolut ügyfelei által bejelentett átverések 77 százaléka a közösségimédia-platformokon kezdődött
Fotó: Revolut

2023-ban az Európai Bizottság új jogalkotási javaslatokat terjesztett elő, amelyek között szerepel a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló rendelet (Payments Services Regulation, PSR), amelynek célja, hogy a bankok intézkedéseket vezessenek be a banki alkalmazottak megszemélyesítésével elkövetett csalások elleni küzdelem érdekében. Az uniós tagállamok helyi minisztériumai most az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együtt társjogalkotóként eljárva igyekeznek véglegesíteni álláspontjukat a csalások megelőzésére és felderítésére vonatkozó uniós szintű szabályok tekintetében. A Revolut ezért arra kéri a nemzeti és az uniós intézményeket, hogy tegyenek többet azért, hogy a csalások ellen a forrásnál, azaz elsősorban a közösségimédia-platformokon lépjenek fel, és ne csak a banki alkalmazottak megszemélyesítésével elkövetett csalásokra összpontosítsanak. A Revolut adatai azt mutatják, hogy 2023-ban a megszemélyesítő csalások a számlatulajdonos által bármilyen módon jóváhagyott csalási esetek mindössze 4 százalékát tették ki.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo