Vesztett a GVH a Microsofttal szemben

Elutasította a Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon az úgynevezett Microsoft-perben a felperes keresetét, s megállapította, hogy a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt közbeszerzés során jogszerűen alkalmazták "a Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek közbeszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások" kitételt.

A bíróság szerint a kiírás megfelelt a KSZF irányadó rendelkezéseinek, illetve a szoftvergyártó nevesítése szükséges volt ahhoz, hogy pontosan meghatározzák, milyen, azzal egyenértékű programok beszerzéséről van szó. A meghatározás nem sérti a versenyt, mert más, azzal egyenértékű szoftver is versenyezhetett a közbeszerzés során.

Az első fokú ítélet ellen, annak írásos kézhezvétele után, 8 napon belül lehet fellebbezni a Fővárosi Ítélőtáblánál. A bíróság a felperest kötelezte, hogy az alperesnek 60 ezer forintot, illetve az alperesi beavatkozó részére 40 ezer forint perköltséget fizessen.

Mint ismeretes, korábban három magyar cég megtámadta a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, ám kifogásukat a döntőbizottság elutasította. Az elutasító határozatot a Közbeszerzési Tanács versenyügyekért felelős tagja, Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal által delegált tag támadta meg felperesként a bíróságon.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo