Bár a tudásmenedzsment még világszerte újdonságnak számít, Magyarországon is egyre több cég ismeri fel, hogy alkalmazásával komoly előnyt szerezhet versenytársaival szemben. A KPMG tanácsadó cég felmérése szerint a TM-projektek kifejlesztésében és alkalmazásában a hazai cégek hátránya nem jelentős a nemzetközi vállalatokhoz képest. A magyarországi helyzetet leginkább az jellemzi, hogy bár vannak önálló kezdeményezések, átfogó, összehangolt stratégiával többnyire még nem rendelkeznek a hazai vállalatok. Az egyik fő akadály nálunk kulturális eredetű – a munkatársak a hatalom és a pozíció megtartása érdekében gyakran inkább visszatartják a megszerzett tudást, mintsem megosztanák egymással. A technológiai háttér kialakításában azonban nincs lemaradás, sőt, az internet és a cégen belüli csatorna, az intranet bevezetésében meg is előzzük a nemzetközi átlagot.
Bár a tudásmenedzsment fogalma csak nemrég került be az üzleti nyelvhasználatba, Magyarországon is egyre több társaság vezetése gondolkodik el azon, hogyan gazdálkodjon a tudással, mint eszközzel. A szakértők ebben az összefüggésben tudáson az ügyfelekről, a termékekről, a folyamatokról és a versenytársakról (fejben, papíron vagy elektronikus formában) összegyűlt információt, tapasztalatot értik. A misztikusnak tűnő tudásmenedzsment (TM) terminus pedig ennek a felhalmozott tudásnak a szisztematikus és szervezett felhasználását jelenti, amivel a vállalat növelheti teljesítményét.
A KPMG Consulting munkatársai a nemzetközi és a hazai piacon is elemezték, hogy a vállalkozások hol tartanak a tudásmenedzsment fejlesztésében és alkalmazásában. Magyarországon 18 nagyvállalatot kerestek fel, amelyek többsége a versenyszférában tevékenykedik. A társaságok között voltak állami, illetve magántulajdonban levő magyar társaságok, külföldi és magyar vegyes tulajdonú vállalkozások, tőzsdére bevezetett cégek, valamint multinacionális társaságok magyarországi vállalatai is. A kiválasztásnál szempont volt, hogy minél több szektor (pénzügyi, telekommunikációs, vegyipari, kereskedelmi) szerepeljen a felmérésben, illetve, hogy a különböző funkcionális területek (humán, informatika) képviselete is kiegyensúlyozott legyen. A felmérés eredményei csak bizonyos korlátozó megszorításokkal értelmezhetők egyrészt a minta mérete miatt, másrészt azért, mert a megkeresett cégek közül elsősorban azok vállalkoztak a felmérésben való közreműködésre, amelyek egyáltalán érdeklődnek a tudásmenedzsment iránt.
A KPMG felmérései igazolják, hogy a tudásmenedzsment fogalma világszerte elfogadottá vált az üzleti életben. A megkérdezett 423 európai és észak-amerikai vállalat 64%-ának van tudásmenedzsment stratégiája, míg Magyarországon a vállalatok 39%-a nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik tudásmenedzsment stratégiával. Ugyanakkor ez a csoport vegyes összetételű – mindössze egy hazai cégnek volt nevesített tudásmenedzsment stratégiája, a többi vállalatnál a különböző területeken megvalósított, illetve elindított kezdeményezéseket értékelték tudásmenedzsment stratégiaként, de ez nem jelent dokumentált, hosszú távú célokat meghatározó, egységes szerkezetbe foglalt stratégiát.
A fejlesztési fázisokat tekintve nemzetközi téren a cégek 68 százalékánál már elindult, vagy éppen most indul tudásmenedzsment program. Nálunk a megkérdezett vállalatok 57 százalékánál működnek, illetve készülnek tudásmenedzsment jellegű programok. Valójában Magyarországon még többen tartanak az igények felmérésénél, mint a programok kidolgozásánál, míg nemzetközi téren a már programkészítő vállalatok vannak többségben. A magyar helyzetet leginkább úgy jellemezhetjük, hogy a vállalatok megpróbálnak tenni valamit a tudás hatékonyabb menedzselése érdekében, indítottak és indítanak egyedi projekteket, de általában nem foglalkoznak összehangoltan a különböző területekkel (kultúra, emberek, folyamatok, technológia, tartalom), azaz nem kezelik átfogó stratégiaként ez irányú törekvéseiket.
A már végrehajtott programok közül a leggyakoribb projekt nálunk a leginkább bevált módszerek, eljárások (best practice) tapasztalatainak szervezett megosztása a munkatársakkal, ám ez is csak a cégek 29 %-ára jellemző. A vállalatok 22 százaléka elemezte a tudásmenedzsment-helyzetet (benchmarking), és 11 százaléka tett lépéseket a vállalaton belül a TM jelentőségének tudatosítására. Hat százalékuk válaszolta azt, hogy már létrehozta a cégen belüli tudásközpontot, meghatározta a felelősöket, illetve jutalmazza a tudás megosztását.
Arra a kérdésre, milyen problémák nehezítik a tudás hatékony felhasználását, a legtöbben azt válaszolták, hogy nem ismerik a TM előnyeit (86%). További gondként jelölték meg, hogy „nincs idő a tudás megosztására” (78%), „a fejekben lévő tudást nehéz megszerezni” (73%), „a munkatársak újra feltalálják a spanyolviaszt” (67%), és „a munkatársak nem akarják megosztani tudásukat” (61%). Komoly figyelmet érdemel az utóbbi kijelentés, mert jelzi, nálunk még gyakori a félelem, hogy a tudás megosztásával csökken a befolyás, a hatalom. A nemzetközi felmérésben a cégek mindössze 16%-a nevezte gondnak ezt. A kimagasló különbség jelentős kulturális eltérésre utal.
A technológiai háttér kialakításában kimondottan jól állunk – a magyar vállalatok a bevezetett rendszerek tekintetében nem maradnak el a fejlettebb országok vállalataitól, sőt néhány esetben meg is előzik azokat. Magyarországon például minden megkérdezett cégnél van Internet-hozzáférés, és már majdnem mindenhol (88%) működik Intranet is, bár még nem igazán használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Lemaradás tapasztalható viszont az adattárházak (44%) és a dokumentumkezelő rendszerek (35%) alkalmazásában.
A magyarországi KPMG Consulting partnere, Strommer Pál a felméréseket összegezve elmondta, hogy a nemzetközi vállalatok valamivel jobb eredményeket értek el, de a tudásközpontú vállalatok kialakulásáig még hosszú utat kell megtenni világszerte. Ez lehetőséget ad arra, hogy a magyar vállalatok is felismerjék a tudásmenedzsmentben rejlő versenyelőnyöket, és ledolgozzák lemaradásukat.
Tudásmenedzsment a hazai vállalatoknál
A KPMG felmérése szerint hosszú út áll még előttük
Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?
Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!
2025. április 22. 15:30
Véleményvezér

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak
Árkorlátozás ide, vagy oda, azok mennek felfelé.

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia
Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak
Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.

Szijjártó Péter nagyon megdicsérte magát az USA vámok felfüggesztése kapcsán, bár semmi köze nem volt hozzá
Szijjártó Péter rettenetesen büszke önmagára.

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja
A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.