Az új technika valójában már nem is olyan új: a Egyesült Államok légiereje a balkáni háborúban már 1999-ben bevetett Predator-típusú drónokat, amelyek harcigépekkel együttműködve irányították a légicsapásokat.
A katonai robotika azóta is párhuzamosan halad a gépkocsigyártás, általában az ipari termelés fejlődésével és előrehaladott: már a világ 90 országa rendelkezik különböző feladatokra alkalmas repülőszerkezetekkel és több, mint két tucat országnak vannak felfegyverzett drónjai is.
Alapvetően megváltozik a hadviselés: a nagy teljesítményű számítógépek óriási mennyiségű adatot tudnak feldolgozni és a robotok érzékelőihez továbbítani, amelyek képesek az adatokat önállóan értékelni és megfelelő döntéseket hozni.
Kifejlesztettek már messzemenően automatizált légvédelmi rendszereket és mind nagyobb teret nyer a robotika a szárazföldi erőknél is: a robotok pontosabb felderítést tesznek lehetővé, segítségükkel el lehet távolítani akadályokat és az önműködő logisztika lehetővé teszi, hogy a katonák a harcra összpontosítsanak.
A Pentagon 2021-re ígéri az első, önjáró harci járműveket, személyzettel, vagy hibrid változatban. Az orosz hadsereg Szíriában próbálta ki Uran-9 jelzésű önjáró, 30 mm-es löveggel rendelkező harckocsiját.
Az amerikai haditengerészet vízalatti drónokat használ tengeralattjárók, aknák felderítésére, kommunikációra, kommandós műveletek támogatására. Rendelkezik személyzet nélküli csatahajókkal is, amelyeket a parti vizeken vetnek be – és hadrendbe állított ilyeneket a kínai hadiflotta is. Az amerikaiak 2030-2040-ig maradéktalanul integrálni akarják az önműködő fegyver- és felderítési rendszereket a hadrendbe.
Miközben az amerikai katonai vezetés nagy súlyt fektet a robotizálásra, vannak, akik figyelmeztetnek: ne higgyék, hogy a technológiai fölény biztos győzelemhez vezet. Irreális várakozások fűződtek az Irak elleni 2003-as támadáshoz. Bár a támadási szakaszban bevált az úgynevezett kapcsolt hadviselés, az a stabilizálási korszakban látványos kudarcot vallott.
Neue Zürcher Zeitung
