Mesterséges intelligencia: mit gondolnak róla a magyarok?

A felnőtt lakosság többsége hallott már a mesterséges intelligencia fogalmáról, ismertségben az önvezető járművek, használatban a videójátékok állnak az élen – derült ki a Reacty Digital felméréséből, amely nem, életkor, illetve a lakóhely régiója alapján reprezentatív a 18-79 éves magyar lakosságra nézve. A gépek öntudatra ébredésétől csak egy kisebbség fél, ugyanakkor a többség számol azzal, hogy a technológiai fejlődés miatt a hétköznapjaik is jelentősen megváltoznak a következő 5-10 évben.

Áldás vagy átok?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése és terjedése hasznos vagy káros. A legnagyobb aggály, hogy rosszindulatú célokra is használható – ezt a fogalmat legalább hallomásból ismerő felnőtt lakosság 74 százaléka véli így. Tartanak még attól is, hogy munkahelyek megszűnését okozzák majd az MI megoldások (62 százalék), és úgy látják, hogy sértik a magánélethez való jogot (47 százalék), például az arcfelismerő rendszerek.

A munkahelyek megszűnésétől való félelem ellenére – vagy éppen ezért – a munkaerőpiacon látják a leginkább előnyösnek a használatát: el tud látni az emberek számára veszélyes feladatokat, képes folyamatokat automatizálni és optimalizálni, sok esetben gyorsabb és pontosabb munkaerő, mint az ember. Függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív valakinek a hozzáállása az MI-hez, abban nagy az egyetértés, hogy a technológiai fejlődés 5-10 éven belül jelentősen megváltoztatja a mindennapokat, és ebben a mesterséges intelligencia fontos szerepet fog játszani.

Összességében a magyar társadalom harmada mutat aggódó attitűdöt, míg negyedük kifejezetten lelkes az MI-vel kapcsolatban. Az aggódó szegmens szereti és használja az online tér nyújtotta lehetőségeket, és nem zárkózik el az újdonságoktól, a robotizált megoldásoktól.

Ugyanakkor ez a csoport aggódik az MI megoldások miatt, félti az adatait, a saját vagy a környezetében élők munkahelyét, veszélyesnek tartja annak túlzott használatát, és egy kis részük a gépek öntudatra ébredését is egy lehetséges forgatókönyvnek tartja. Akik lelkesek, azok nagyon nyitottak mindenféle technológiai újításra, saját maguk is használnak okos eszközöket, MI megoldásokat, tájékozódnak a témában és nagyon bíznak a pozitív hozadékaiban, viszont ez a csoport is gondol a jogvédelmi kérdésekre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo