Jönnek a robothadseregek

Emberi személyzet nélküli, algoritmusokkal és mesterséges intelligenciával (AI), felszerelt, a sereggel együttműködő fegyverrendszerek jelentik a hadviselés új korszakát. És új veszélyt, amit azok elterjedése jelenthet.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az amerikai légierő már a balkáni háborúban, 1999-ben bevetette Predator elnevezésű drónjait Szerbia ellen. Azok lézersugarakkal derítik fel és világítják meg a célpontokat – együtt repülve a bombázó harci gépekkel. Napjainkban már mintegy 90 ország rendelkezik pilóta nélküli légi járművekkel, ezen országok negyedének felfegyverzett drónjai is vannak.Az orosz hadsereg Szíriában már bevetette Uran jelzésű önjáró, felderítő harckocsiját – a tapasztalatok szerint annak hatóköre korlátozott.

Kép: Fotolia

Hasonló fejlődés tapasztalható a haditengerészetnél is. Mind az amerikai, mind a kínai hadiflotta hadrendjében szerepelnek már tengeralattjárók, aknák felderítésére, valamint a kommandós egységekkel való összeköttetés megteremtésére alkalmas vízalatti drónok, valamint a parti vizekben, szorosokban bevethető személyzet nélküli csatahajók.

Az amerikai fejlesztési tervekben szerepel robot-repülőgépeknek anyahajókon való állomásoztatása is. Ismert az amerikai Aegis elnevezésű önműködő légvédelmi rendszer, továbbá annak a német Rheinmetall által gyártott, ugyancsak messzemenően automatizált társa.

Már nem a gyárakban veszélyeztetik a legtöbb ember munkáját a robotok
Nem a fizikai robotok, hanem a chatbotok jelentik a legnagyobb veszélyt az emberi munkahelyekre – írja a BBC. Nem csak az operátorok, a speciális kérdésekre válaszoló ügyfélszolgálati munkatársak sem lehetnek nyugodtak.
Az amerikai katonai vezetés egyáltalán különös hangsúlyt fektet a robotika és az AI alkalmazására abban a reményben, hogy így megőrizheti haderőinek vezető szerepét. Cél, hogy ezeket a vívmányokat a légierő és a flotta mellett a gyalogságnál is bevezessék, mivel az e módszereken alapuló hadviselés a fegyvernemek minden korábbinál szorosabb együttműködését igényli. Az új technika sokkal pontosabb felderítést tesz lehetővé a szárazföldi csapatok számára. Azok robotokkal tudják majd eltávolítani előnyomulásuk akadályait és ugyancsak önvezérlő járművekkel tudják biztosítani az utánpótlást. 2021-re készen állnak az amerikai haderőnél az új, önjáró vagy hibrid harci járművek prototípusai.

A közelmúltban 75 ország tudósai tanácskoztak Genfben egyezmény megalkotásáról, amely eltiltaná gyilkolásra alkalmas önjáró fegyverek gyártását. A szakértők attól tartanak, hogy ez a technika 5-10 éven belül annyira elterjed és oly olcsó lesz, hogy szerény anyagi erővel ilyenekhez bárki hozzájuthat.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo