Győrben zöldhullámot kérhetnek majd a buszsofőrök

Közösségi, azon belül is buszközlekedéshez kapcsolódó jegy- és bérletértékesítő automata megoldást mutatott be Sopronban a Synergon Rendszerintegrátor Kft. A vállalat az elmúlt héten Győrben prezentálta az ott bevezetésre kerülő forgalomirányítási és utastájékoztatási megoldását.

Országosan egyedülálló utastájékoztató és forgalomirányító rendszert épít ki Győrben a Synergon Rendszerintegrátor Kft, melynek köszönhetően a Kisalföld Volán pontos, valós információkat kap a járműflotta helyzetéről, műszaki állapotáról, az utasokról.

A térképen követett járatokat baleset, útzár esetén azonnal el tudják terelni a diszpécserek, akik a buszsofőrökkel egy, a fedélzeten elhelyezett érintőképernyős konzolon keresztül kommunikálhatnak. Ez az eszköz figyelmezteti a sofőrt arra is, ha késésben van. Ilyenkor a buszvezetőnek automatikusan lehetősége lesz a csomópont vezérlővel zöldhullámot kérni magának a jelzőlámpáknál.

Minden autóbuszt felszerelnek egy számítógéppel, valamint olyan hangos utastájékoztató rendszerrel, illetve kijelzőkkel, amelyek a következő megállót, átszállási lehetőséget jelzik az utasoknak, de ezen keresztül maga a diszpécser is tud kommunikálni az utasokkal. Szenes Zoltán elmondta, hogy a rendszer a sofőr biztonságát szolgáló vészjelzővel van ellátva, azt aktiválva a diszpécser számára hallhatóvá és a későbbiekben akár kamerákkal láthatóvá is válik, ami a járaton történik.

A megállóban várakozó utasok az információs oszlopokon nyomon követhetik, hogy hol jár az általuk várt járat, a vakok, gyengén látók speciális nyomógombokkal tehetik hallhatóvá az információkat.

Fesztiváljegyet a megállókban lévő automatákból

Sopronban, a szerdán tartott projekt nyitórendezvényen a Synergon Rendszerintegrátor Kft. bemutatatta a városban telepítésre kerülő jegy- és bérletértékesítő automata berendezéseit, melyek szállításán túl, biztosítja azok háttér és felügyeleti rendszerének testre szabását, beüzemelését.

A megállókban telepítésre kerülő, a nap 24 órájában az utazók rendelkezésére álló automaták készpénzzel és kártyával is működnek, így a jegyet, vagy bérletet vásárlóknak nem kell közlekedési csomópontokat, vagy éppen jegypénztárakat keresniük. Nem csak menetjegy és bérlet vásárlására, hanem akár rendezvényre történő jegyértékesítésre is (mint Volt Fesztivál, sport események, stb.) alkalmazható a megállókba telepített automata.

A jegykiadó gyorsan kezelhető, az idegen nyelvet beszélő utazó a magyar mellett német és angol nyelvű tájékoztató menüt is választhat menetjegy vásárlásakor. A berendezés egyúttal megfelel az európai esélyegyenlőségi szabványoknak is, kialakítása során a fejlesztő figyelembe vette a fogyatékkal élő felhasználók igényeit is (kerekes székből is biztosított a hozzáférés, míg a vakok és gyengénlátók a hangutasításokkal kísért és domborjelzésekkel ellátott kezelőfelülettel használhatják).

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo