108 ezer dollár a hibák átlagos költsége - derül ki a KPMG most közzétett IT biztonságra vonatkozó felméréséből. A felmérés szerint a cégek a vírusokat és az információs rendszert illegálisan feltörő behatolókat (hackereket) jelölték meg a legfőbb veszélyforrásnak. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a vírusok (a cégek 61 %-a számolt be vírustámadásról) után a technikai berendezések lopása okozza a legtöbb kárt (38 %). Hacker-támadást a cégek 12 %-a jelentett – ami így csak a hatodik leggyakoribb veszélyforrás.
Míg a cégek informatikai költségvetésük 10 százalékát fordítják a biztonságra, azt már nem vizsgálják, megtérül-e ez a ráfordítás. Holott egy-egy informatikai biztonsági probléma kezelése átlagosan 108 ezer dollár kiadást jelent a társaságoknak. Ennek ellenére a legtöbb vállalat túl magabiztos saját biztonsági színvonalát tekintve - állapítják meg a KPMG szakemberei. 58 százalékuk úgy tartja úgy, hogy minden ésszerű lépést megtett a védekezésért, ugyanakkor közülük is minden tizedik elismerte, hogy semmilyen formában nem méri a biztonsági lépések hatékonyságát, sőt, 52 százalékuk nem rendelkezik olyan rendszerrel, amely észleli az illetéktelen behatolást.
A valódi teljesítményt mindössze a cégek mintegy harmada (35 %) képes mérni és értékelni, míg a vállalatok több mint fele azt sem tudta megmondani, mennyit költ az informatikai biztonság megteremtésére. A cégek kevesebb mint feléről mondható el, hogy informatikai biztonságért igazgatósági szintű vezető felel, miközben az e területen dolgozók 73 százalékának nincs szakirányú végzettsége.
A felmérés megállapításairól Mathew Ring, a KPMG közép- és kelet-európai regionális irodája
információkockázat-kezelési (Information Risk Management - IRM) részlegének partnere elmondta, hogy egyre fontosabbá válik a biztonsági teljesítmény mérése, hiszen a pontos adatok nélkül nem irányítható hatékonyan egy rendszer működése. A KPMG felmérése jól tükrözi, hogy a cégek többsége nem képes mérni és értékelni saját informatikabiztonsági teljesítményét - tette hozzá a szakértő. Fontos, hogy a szervezetek megtalálják saját rendszerük legsebezhetőbb pontját. Ha a védelmi mechanizmusokat nem alkalmazzák megfelelően mindenütt, akkor ezen a leggyengébb ponton keresztül, egy láncreakcióhoz hasonlóan, a rendszer minden eleme támadhatóvá válik - figyelmeztetett Mathew Ring.
Dollármiliós IT incidensek - KPMG felmérés
Ma a nagyobb cégek mindössze harmada képes mérni és értékelni saját informatikai biztonsági mutatóit, noha a biztonsági incidensek évente dollármilliós kárt okoznak nekik, állapítja meg a KPMG első nemzetközi információbiztonsági felmérésében. A KPMG munkatársai világszerte olyan cégeket vizsgáltak, amelyeknek éves forgalma meghaladta az 50 millió dollárt.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.