Díjcsökkentés növelné a lefedettséget

A mobiltelefon hálózatok üzemeltetőinek 34 százalékkal kevesebb díjat kell fizetniük a harmadik negyedévtől a frekvencia-lekötés és használat után egy pénteken megjelent rendelet szerint; ennek köszönhetően a szolgáltatók várhatóan bővítik kapacitásaikat, elsősorban az eddig gazdaságosan le nem fedhető területeken.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a díj mértéke nagymértékben függ a szolgáltatók által telepített bázisállomások számától, amely meghatározza a szélessávú mobil-internet eléréssel lefedett területek méretét.

A lefedettség növelés elsősorban az elmaradott térségek mobil internet-ellátása szempontjából nagyon fontos, hiszen azokon a területeken, ahol a szolgáltatói bevételek megfelelő alapot nyújtanak a fejlesztésekhez, eddig sem okozott gondot a mobil-internet használat - jegyzi meg a minisztérium. A mobil-internet elérés tekintetében elmaradott térségek a vezetékes internet-elérés szempontjából sincsenek jó helyzetben, több száz településen még mindig nincs mód szélessávú internet kapcsolat létesítésére sem - jegyzik meg.

A díjcsökkentéstől ezért azt várja a tárca, hogy ösztönzi a szélessávú fejlesztéseket, a mobil szélessáv elterjesztését, és a mielőbbi országos lefedettség elérését.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo