Az emberi hiba óriási kockázat a kiberbiztonságban

A kiberbiztonsági törvény hatályba lépése körüli teendőkről, kétségekről, hasznos tanácsokról rendezett szakmai konferenciát a lapunkat is megjelentető Klasszis Média. A kerekasztal-beszélgetésen a kiberbiztonsági trendek alakulása jelentette a fő témát, a résztvevő szakemberek Szabó Lajos (igazgató, NBSZ NKI), Szabó Péter (ügyvezető igazgató, Microsoft), és Zombori Antal(tulajdonos ügyvezető, UNIX) voltak.

Véleménye szerint azoknak a vállalatoknak, akik abból élnek, hogy felhőinfrastruktúrát szolgáltatnak, elemi érdekük, hogy a legrobosztusabb kiberbiztonsági módszereket használják, és ráerőszakolják gyakorlatilag ezeket az ügyfeleikre is. Megindokolta, ezért hirdeti azt, hogy a felhő irányába érdemes menni, ez önmagában sok problémát meg tud oldani.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy van-e olyan csapata a Microsoft Magyarországnak, vagy hogyan tud segíteni a cég a bajba került ügyfeleknek, Szabó Péter elmondta, a különböző cégek szegmentálódnak. Elmondta, azt tudja javasolni, hogy a kis és közepes ügyfelek jól teszik, ha választanak maguknak egy olyan szakértő partnert, aki kiberbiztonsági szakértő, vagy menedzselt security operationst visz, amivel egy az egyben leveszi gyakorlatilag az ügyfél válláról a problémákat, ilyen partnereket ők is tudnak ajánlani.

Hozzátette, a nagyobb cégeknek általában szerződésük van, terméktámogatást közvetlenül tudnak kérni a Microsofttól is, de jellemzően nincsen olyan ügyfél, aki ne dolgozna valamilyen, például rendszerintegrációs vagy kiberbiztonsági partnerrel. Végül emlékeztetett, a Microsoft rendelkezik a világ egyik legnagyobb kibervédelemmel foglalkozó csapatával.

Változnak az idők

Szabó Lajos emlékeztetett arra az alapvető változásra, amelyet a NIS2 hatályba lépése jelent majd, hiszen eddig csupán a kritikus infrastruktúrát vagy létfontosságú rendszereket üzemeltető cégek tartoztak az NKI hatáskörébe, a szabályozás bevezetése után azonban lényegesen megnő majd azon cégek száma, akik a Nemzeti Kibervédelmi Intézet ügyfélkörébe tartoznak majd. Innentől kezdve be kell jelenteniük a kiberbiztonsági incidenseket, amelyek kivizsgálásában az NKI segítséget nyújt majd. Hangsúlyozta, az intézet biztonsági elemzőkkel, különleges eszközökkel, malware elemzőkkel, és pentesterekkel (ők a sérülékenységet tesztelő szakemberek) is rendelkezik.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo