Az energiapiac nyitása kapcsán két dologról beszélünk: egyfelől a 2003. január 1-jén életbe lépő új villamosenergia-törvényről, amelyet a parlament tavalyi utolsó ülésnapján fogadott el; másfelől a gáztörvényről, aminek a tervezetét a kormány tavaly év végén már jóváhagyta, ám a parlament elé – az akkori ütemezés szerint is – legkorábban csak 2002. második felében kerülhet. Márpedig ez a legkésőbbi időpont ahhoz, hogy – miként az a tervezetben is szerepel – az áramszolgáltatóival megegyezően, tehát 2003. január 1-jétől a gázszolgáltatói piac is részlegesen liberalizált legyen. Így „Az energiapiac nyitása: köztes állapotban” munkacímet adtuk, amikor eldöntöttük, hogy májusi számunkban az energetikai szektor helyzetéről s különösen a liberalizációról írunk, természetesen szakmai alapon.

Kampánytéma volt

Akkor még nem tudhattuk, hogy a választások finisében az épp kormányon lévők egyik legtöbbet hangoztatott vészjósló mondata lesz, hogy a másik oldal, kormányra jutása esetén, emeli majd a lakossági fogyasztói gázárakat.
Pedig mindenki, aki cseppet is foglalkozott ezzel a kérdéssel, így maguk a sötét jövőt fölfestők is jól tudták, hogy Horn Gyula igazat mondott, amikor kijelentette: bárki kerüljön is döntési pozícióba, annak elkerülhetetlenül emelnie kell a gázárakat. Hiszen azok mélyen az európai uniós szint alatt vannak; a lakossági gázár pedig – részben az Orbán-kormány által 2000 novemberében bevezetett kettős, a nagyfogyasztókat hátrányosan megkülönböztető árrendszer miatt – a nyugatinak alig a fele. S Magyarország a csatlakozási tárgyalások során nem kért, tehát nem is kaphatott ezen a területen semmilyen halasztást az uniós elvárásoknak való megfelelésben.
A szocialisták – a kampány hevében – két dolgot jelentettek ki: kormányra kerülésük esetén belátható időn belül nem tervezik a lakossági gázárak emelését, illetve, ha erre valamikor mégis sor kerülne, akkor az áremelést azoknál, akiket ez a legrosszabbul érint, kompenzálni fogják.
Ennyit a politikáról, amely azonban valamelyest módosította az általunk megvizsgálni kívánt kérdést, imígyen: közgazdasági, szakmai szempontból vajon tarható-e a szocialisták ígérete?

Áramszolgáltatók készülő versenye

A villamosenergia-törvény szerint – a hatálybalépésétől számítva – először a legnagyobb áramfogyasztók, majd fokozatosan a kisebbek, 2010-ben pedig már a lakosság, maga döntheti el, hogy honnan vásárolja az áramot.
Elvben. A törvény ugyanis nem tisztázza a piacnyitás ütemezését és egyéb, a gyakorlati megvalósításhoz szükséges nagyon fontos részleteket, ezért legkésőbb a nyár közepéig mintegy harminc, különböző szintű jogszabálynak el kell még készülnie ahhoz, hogy az elvi keretből tényleges piaci verseny legyen. E jogszabályok a Gazdasági Minisztérium (GM), illetve a miniszter mellett működő, februárban kifejezetten erre a célra létrehozott energetikai tanácsadó testület vezetésével – számos szakmai egyeztetéssel –hónapok óta fogalmazódnak, egyes tervezett elemeik különböző szakmai konferenciákon – és ezek nyomán a napi sajtóban – már nyilvánosságra is kerültek.

A lapzártánkkor ismert változat szerint 2003. január elsejétől a fogyasztók egyharmada – az évi 6,5 gigawattóránál több áramot használók – vállalhatja majd a kockázatot, hogy eddigi megszokott áramszolgáltatója helyett egy vagy több, a jelenleginél olcsóbbat, ám esetleg megbízhatatlanabbat válasszon. Ez az első lépés fogyasztói oldalról mintegy 300–350, főként acél- és alumíniumipari céget érint. A kínálati oldalnak pedig azzal kell számolnia, hogy a környező országokban már jelen lévő külföldi energiatermelő és -kereskedő társaságok folyamatosan figyelik és értékelik a magyarországi helyzetet, hogy mikor és milyen módon tudnának bekapcsolódni az itt kialakuló versenybe. Ezen az oldalon van többek között a hat nagy regionális áramszolgáltató – közülük a Budapesti Elektromos Művek Rt. (Elmű) a legnagyobb –, továbbá a törvényben kiemelt szerepet kapott fő elosztó, a Magyar Villamos Művek Rt., illetve a csoportjához tartozó legnagyobb és második legnagyobb energiatermelő, a Paksi Atomerőmű Rt., illetve a Vértesi Erőmű Rt.
A már elfogadott törvény védi a korábban megkötött, hosszú távú szolgáltatói szerződéseket: a piacnyitás után nem azok felmondását, hanem az újratárgyalásukat teszi lehetővé. Szigorúan védi a kisfogyasztókat is, amikor rögzíti, hogy válsághelyzetben csak a legvégső esetben vonható el az áram a háztartásoktól, és azt is kimondja, hogy ha a piacnyitás az inflációt meghaladó mértékű díjemeléshez vezetne, a különbséget – a kisfogyasztók terheit enyhítve – kompenzálni kell.

Áramárak

De miért is kerülne sor áremelésre, amikor a liberalizáció és a verseny célja éppen az árak csökkentése?
Szakemberek egy jelentős csoportja meg van győződve arról, hogy a külföldi versenytársak belépése egy darabig nem hoz érezhető áresést a magyar villamosenergia-piacon. Egyrészt az átállás költségei miatt – ezeket a parlamenti vita során 49 milliárd forintra becsülték, s a GM javaslata szerint ezt mérsékelni lehetne oly módon, hogy az áramimportőrök a hasznuk egy részét befizetnék egy átállást finanszírozó közös alapba –, másrészt azért, mert a valódi verseny kialakulása sokban függ attól, ki és milyen feltételekkel importálhat. Mivel az áramelosztás technológiai háttere továbbra is természetes monopólium marad, sok múlik azon, milyen feltételekkel férhetnek majd hozzá az adott vezetékekhez, tárolókhoz stb. az egymással versengő kereskedők. E kérdésekre egyelőre azért nincs válasz, mert azt is a végrehajtási jogszabályok adják majd meg, igaz, egy részüket eleve csak az uniós csatlakozásig szóló átmeneti időre.
Szakembereknek egy másik csoportja viszont úgy véli, a nagyfogyasztók számára egyértelműen és már rövid távon árcsökkentő hatású lesz a villamosenergia-piac nyitása, míg a kisebbek esetében középtávon csökkenhet a szükséges áremelkedés mértéke. Szerintük ugyanis a nyitás által elérhető költségcsökkenés jóval nagyobb, mint a piacnyitás miatti várható átállási költségek.

Gázárak: kettős szabályozás

Nem ilyen biztató a gáztörvény-tervezet várható hatása, már az árak alakulása szempontjából sem, annak ellenére, hogy maga a készülő jogszabály a villamosenergia-törvényhez hasonló felépítésű, sőt több pontjában azonos vele.

A villamosenergia-árak ugyanis az elmúlt években, a hatósági árszabályozás mellett, illetve a nagy energetikai vállalatok privatizációjakor létrehozott jogszabályokban meghatározott bonyolult számítások szerint, de többé-kevésbé követték a világpiaci árakat (éppen egy éve inkább kevésbé, ami ki is váltotta akkor a magyarországi áramszolgáltatók külföldi tulajdonosainak nemtetszését), igaz, ennek ellenére a magyar háztartások csaknem 40 százalékkal kevesebbet fizetnek egy kilowattórányi áramért, mint az unióbeliek.
A gázárakat viszont, szociális érdekekre hivatkozva, az ország irányítói tudatosan eltérítették a világpiaci áralakulástól. A piaci logika azt diktálná, hogy a nagyobb tételben vásárlók olcsóbban jussanak hozzá a termékhez, a kevesebbet vásárlók pedig fizessenek érte fajlagosan többet. Magyarországon a gáz esetében ez a mai napig fordítva van. Sőt, az ipari nagyfogyasztókat 47 százalékos áremeléssel sújtotta a kormány, amikor 2000 novemberében bevezette a földgázár kettős árszabályozását, s kísérletet sem tett a hazai gázpiac – részben még az 1990 előtti időkből fennmaradt – ellentmondásainak valódi megoldására.
Így annak hatására, hogy a gáztörvénytervezet szerint 2003 elején a földgázpiac a negyede – első körben mintegy 25 cég –, majd 2004-re a 38 százaléka számára nyitottá válik, az árak – mivel jelenleg jóval alacsonyabbak az uniósaknál – nem fognak csökkeni.

Mi várható akkor a gáztörvénytől?
Az, hogy hatására megszűnnek majd a monopóliumok, és azok a cégek, amelyek földgáztároló és -szállító, illetve -elosztó kapacitásokkal rendelkeznek, hatósági áron bérbe kell adják ezeket a jelentkező versenytársaknak; az infrastruktúra megduplázásának ugyanis ezen a területen sem lenne értelme. Így korlátokkal ugyan és fokozatosan, de szabaddá válik az import és az export. A liberalizáció elősegítheti, hogy a piac szereplői környezeti és energiahatékonysági szempontból ésszerűen viselkedjenek, és szolgáltatásaikkal arra törekedjenek, hogy a gázfogyasztók elégedettek legyenek velük. Az még kérdés persze, hogy a versenyhivatal milyen kereteket szab majd azoknak a lehetséges szakmai befektetőknek, akiknek már vannak érdekeltségeik akár a magyar energetikai cégekben, akár a környező országokban.

A fő kérdés azonban: hogyan kompenzálhatók piackonform módon a nyugati gázárakkal szembekerülő hazai kisjövedelműek?

Variációk a kompenzációra

Az Orbán-kormány lehetséges megoldásnak tartotta, hogy az állam megvásárolja a Mol Rt. gázüzemágát, ami elsősorban a hatóságilag mélyen a piaci szint alatt tartott árak miatt volt veszteséges tavaly és tavalyelőtt. A választási finisben a kampányoló miniszterelnök még azt is kiszámolta, hogy miután a hazai gázkitermelés jóval olcsóbb, mint az import – ez egyébként mindig is így volt –, és a Mol üzletágának a teljes kapacitása képes fedezni a hazai felhasználást, az idén csak 4-5 százalékkal kellene emelni a fogyasztói gázárakat.

Ebben a gondolatmenetben több buktató van. Például az, hogy a mai ismeretek szerint az ország gázfelhasználásának 75 százaléka import, és ez az arány a szakértők szerint 85-90 százalékra fog nőni. Továbbá, hogy a GM rendelettervezetében idén februárban még 12,8 százalékos, júliustól esedékes gázáremelést tartott volna indokoltnak, mégpedig vagy egységesen, vagy úgy, hogy a lakossági árakat 22 százalékkal emelni, a nagyfogyasztókét pedig 9 százalékkal csökkenteni kellene, hiszen a kettős árrendszert hosszabb távon nem lehet fenntartani. Innen jutottak el a választások idejére oda, hogy a forint erősödése és a gázimport költségeinek mintegy 30 százalékos mérséklődése miatt az idén mégsem kell jelentősen emelni a gázárakat, sőt az emelés mértéke még az éves prognosztizált infláció alatt is maradhat.
A Mol gázüzletága visszaállamosításának hónapokig tartó lebegtetése közben senki nem tisztázta – legalábbis lapzártánkig –, hogy mit is kezdene vele az állam. Maga működtetné, akár veszteségesen is? (Ennek a veszélye – a világpiaci árak számunkra kedvező alakulása miatt – egyébként kisebb lett.) Vagy továbbértékesítené? Akkor meg mi végre az egész manőver?

Amit a szakemberek különböző számítások eredményeképpen állítanak: a gázkitermeléssel együtt a gáztárolás, -szállítás és -kereskedelem megvásárlása minimum 1000 milliárd forintba kerülne, míg a lakossági gázárak piaci szintre emelése miatt bajba kerülők szociális támogatására nem kellene több évi 15-16 milliárd forintnál.

Uniós előírások

Saját, jól felfogott érdekünk az energiaszolgáltatások piacnyitása, vagy az Európai Unió elvárása? – tehető fel a kérdés egy másik nézőpontból. Míg a villamos energia esetében közel járunk az igazsághoz, ha azt állítjuk, hogy mindkettő, a gázszolgáltatás terén rövid távon inkább az utóbbi sürgeti a döntést.
Az EU vezetői ugyanis március végén Barcelonában úgy határoztak, hogy 2004 januárjától valamennyi ipari fogyasztó, majd 2007-től a lakosság számára is szabaddá teszik az energiapiacot. A döntést a franciák igencsak ellenezték, mégpedig arra hivatkozva, hogy a piacnyitásban elöljáró svédeknél sem csökkentek az árak a verseny hatására. A másik oldal szerint viszont Angliában tényleg mérséklődtek az árak, és a kaliforniai energiacégek válságának oka is a fogyasztói árak állami korlátozása volt.
A közelmúltban Magyarországra látogató uniós szakemberek pedig többek között arra figyelmeztettek, hogy az energia fogyasztói árának hatalmi szóval történő leszorítása azért sem javasolt, mert ilyenkor a fogyasztó kétszer fizet: egyszer, amikor megveszi a terméket, másodszor pedig adók formájában, hiszen az általa befizetett adóból térítheti el az állam az árat a piaci valóságtól.
Hogy ez kissé bonyolultabb? Alighanem tanácsadóinknál is jobban tudjuk…

Megjelent a Piac és Profit májusi számában