Visszaeső listavezetők

Visszaüt az elavultan mért versenyképesség - gyanítják egy tanulmány készítői, amikor több világváros helyzetét, státuszát elemezték.

A tudásalapú gazdaságban a hipergyorsan fejlődő városok, mint például Sanghaj és Szingapúr könnyen felülmúlhatják a hagyományos metropoliszok teljesítményét - derül ki a PricewaterhouseCoopers és a New York Városért Együttműködés által közösen készített felmérésből.  A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a jelenlegi listavezetők (New York, Tokió, London és Párizs) visszaesése elkerülhetetlen, amiben a demográfiai trendek és a GDP-növekedés ütemében lévő különbségek kulcsszerepet fognak játszani.

"A lehetőség városai: Üzleti felkészültségi mutatók a XXI. században" című tanulmányban a szakértők 11 nagyvárost vizsgáltak kilenc mutatószám és 32 egyéb kritérium (például szélessáv-kapacitás, közlekedési infrastruktúra, a munkaképes korosztály jellemzői) alapján.

A tanulmány az alábbi nagyvárosokra terjedt ki: Atlanta, Chicago, Frankfurt, London, Los Angeles, New York, Párizs, Sanghaj, Szingapúr, Tokió, és Toronto. Az elemzés készítése során az előre látható megállapítások mellett meglepetésekre is fény derült. Érdekes például, hogy a világ nagyvárosainak többsége elavult módszereket alkalmaz a versenyképesség mérésére, amely a jövőben könnyen visszaüthet.A XX. század elején a nagyvárosok fejlődésének alapját a kikötői kapacitás és a gyártási lehetőségek biztosították" - emlékeztetett Dennis Nally, a PricewaterhouseCoopers US vezető cégtársa. "Nyilvánvaló azonban, hogy ebben az évszázadban a városok versenyképességét már egészen más tényezők befolyásolják, melyeket részletesen elemzünk tanulmányunkban. Érdekes, hogy a tanulmányban szereplő városok mindegyike meghatározó jelentőségű egy-egy szempontból.  A városvezetők célja a város lehetőségeinek leghatékonyabb kihasználása, illetve az elmaradottabb területeken való intenzív fejlesztés. A versenyképesség és a vállalkozási lehetőségek meghatározásával kiválasztottuk azokat a nagyvárosokat, amelyek egyedi lehetőségeket kínálnak a kereskedelem és a beruházások területén" - tette hozzá Charles Prince, a Citigroup vezérigazgatója és a New York Városért Együttműködés egyik elnöke. London, New York, Párizs és Tokió az elvárásoknak megfelelően az intellektuális tőke, a közlekedési eszközök és a pénzügyi lehetőségek terén ért el kimagasló helyezést. A költséghatékonyság, a vállalkozási feltételek és a demográfiai előnyök szempontjából olyan feltörekvő városok végeztek az élen, mint Atlanta és Toronto, vagy éppen Los Angeles, Chicago és Szingapúr.  New York a pénzügyi lehetőségek, Tokió a technológiai IQ és innováció, London az intellektuális tőke, míg Párizs az életstílus-jellemzők szempontjából számít kiemelkedőnek. Sanghaj az üdülőövezet fejlesztése, Frankfurt a biztonság, Atlanta a költséghatékonyság, Chicago pedig több jellemző (például a költséghatékonyság és demográfiai előnyök) alapján került egy-egy lista élére.

"Bár London, New York, Párizs és Tokió jelenleg erős pozíciót élveznek, mindegyikükre komoly kihívások várnak a rohamosan fejlődő új metropoliszoknak köszönhetően" - jegyezte meg Victor Ganzi, a Hearst vezérigazgatója, a New York Városért Együttműködés társelnöke.  "A tanulmány rangsorolja a 11 várost és kiemeli a területeket, ahol fejlesztésekre lenne szükség. De emellett példát mutat más városok számára is, hogy miként érhetnék el maguk is a "Lehetőség Városa" címet. A jelenleg vezető nagyvárosok nem ülhetnek a babérjaikon: a globális demográfiai trendek, a GDP-növekedés ütemében lévő különbségek és a városiasodási tendenciák mind ellenük dolgoznak. Valójában a listavezetők visszaesése elkerülhetetlennek látszik. A tanulmány éppen ezért kiemelt kérdésként kezeli a versenyképes pozíció fenntartásához elengedhetetlen immateriális javakat" - mondta Dennis Nally, a PricewaterhouseCoopers US vezető cégtársa.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo