Vidéken venne ingatlant? Őrült árakkal találkozhat

Mérsékelten, de vidéken is nőnek a lakásárak. 

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az épülő lakások számában is Debrecen áll az első helyen, majdnem 1250 lakással, míg Szeged ezerhez közelítő lakásszámmal a második, a bronzérmet pedig 700 épülő lakással Győr érdemelte ki. „Tehát a projektlista és a lakáslista élén ugyanaz a három város végzett” – jegyezte meg Kosztolánczy György, aki arról is beszámolt, hogy az Otthon Centrum legfrissebb adatai alapján a megyei jogú városok esetében az átlagos négyzetméterár 1,15 millió forint.

Ez az árszint a drágulás ütemében mérsékelt emelkedést mutat, hiszen az előző negyedévinél 3,1 százalékkal magasabb, ami éves összevetésben 11,5 százalékos áremelkedésnek felel meg. A régióközpontokban mért áremelkedést továbbra is az új projektek magasabb hirdetési ára hajtja, de az is előfordult, hogy a korábban elindított beruházások árát menet közben emelte meg néhány fejlesztő.

A városok közötti ársorrendet továbbra is Veszprém vezeti 1,48 millió forintos, átlagos négyzetméterárral, amelyet Érd 1,34 és Szeged 1,25 millió forintos, fajlagos árral követ. Ezúttal Debrecen a negyedik helyre csúszott, 1,28 millió forinttal. Az aktív projekttel rendelkező városok felében egymillió forint fölé nőtt a négyzetméterár átlagértéke, így Miskolcon kívül az összes régióközpontban is.

A kínálati árakban minimális különbség van a városok között, hiszen a többi megyei jogú városban is döntően 900 ezer és 1 millió forint közötti ársávban mozog az új építésű lakások négyzetmétere, csak a kisebb városok (Baja, Nagykanizsa) árszintje maradt az átlag alatt.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo