Hasonló figyelmet kapnak a nehézfémek – például az ólom, a kadmium, a higany vagy az arzén –, amelyek a környezetből kerülhetnek az alapanyagokba, majd idővel felhalmozódhatnak az állatok szervezetében. A laboratóriumok emellett rendszeresen vizsgálják a növényvédőszer-maradványokat, a dioxinokat és a PCB-vegyületeket is, amelyek elsősorban zsíros alapanyagokban fordulhatnak elő, valamint a mikrobiológiai kórokozókat, köztük a Salmonellát vagy a Listeriát. Ezek egyrészt az állatok egészségére jelent veszélyt, de előfordulhat, hogy a terméket kezelő emberek számára is kockázatot jelentenek.
A minőségbiztosítás szerepét jól mutatja a 2007-es melaminbotrány is, amikor egy fehérjetartalom növelésére használt ipari vegyület több ezer kutya és macska megbetegedését, illetve pusztulását okozta világszerte. Az eset alapjaiban változtatta meg az állateledelek laboratóriumi ellenőrzéséről alkotott szemléletet, és rámutatott arra, hogy a láthatatlan szennyezők felderítése épp olyan fontos, mint a receptúra vagy a tápérték ellenőrzése.
Hogyan dolgozik a labor?
A Laborhírek által megkérdezett szakértők szerint a korszerű laboratóriumi vizsgálatok egyszerre épülnek mikrobiológiai és nagy érzékenységű kémiai elemzésekre. A mikotoxinok és növényvédőszer-maradványok meghatározására folyadékkromatográfiás, tömegspektrometriás (LC-MS/MS), a nehézfémek kimutatására induktív csatolású plazma-tömegspektrometriás (ICP-MS), míg egyes szerves szennyezők vizsgálatára gázkromatográfiás (GC-MS/MS) módszereket alkalmaznak. A mikrobiológiai vizsgálatok során a hagyományos tenyésztéses eljárásokat ma már egyre gyakrabban egészítik ki molekuláris biológiai módszerekkel, például PCR-vizsgálatokkal.
