Az általános gazdasági bizonytalanság hatására egyre többen a nemesfémekből, főleg aranyból készült ékszerekben látják az egyik legbiztosabb tezaurálási lehetőséget. Amellett, hogy a vásárlók bíznak az arany, ezüst tárgyakban - hiszen a készítésükhöz felhasznált nemesfémek önmagukban is értékesek – a nemesfémékszerek viszonylag kis helyen elférnek, könnyen szállíthatóak, ugyanakkor nehezen törnek, nem gyúlékonyak, ellentétben például a festményekkel, szőnyegekkel vagy a bútorokkal. A legfontosabb tényező azonban kétségkívül az, hogy a különböző történelmi időszakokban már bebizonyosodott, hogy ezek az ékszerek bármilyen inflációt „túlélnek”. Jellemző, hogy az ékszerbolti és aukciós kereskedelemben a pár ezer forintos, magánhasználatra szánt darabok iránt mára megcsappant a kereslet, ám a több százezret érő régi ékszerek egyre kelendőbbek.

Az antik (a Kiegyezés előtti időkből származó) és az antikvitásnak számító (a századforduló után, de legfeljebb a 30-as évekig készült) arany ékszerek értéke igen magas. A romló életkörülmények hatására sokan kényszerülnek eladni eleddig féltve őrzött családi ékszereiket, étkészleteiket, s ezért eleddig a műtárgypiacon - különösebb szakértelem híján is - teli bukszával viszonylag könnyen lehetett szép, értékes nemesfémtárgyakat vásárolni. Manapság azonban már csak a kapcsolatokkal rendelkező, vagy a reális áron felüli vásárlást magának megengedhető befektető jut nívós arany ékszerhez. Ennek oka az egyéb befektetési területeken kialakult bizonytalanság, aminek hatására megindult az aranyfelvásárlás. Szinte válogatás nélkül kelnek el árveréseken mind az aranyból készült ékszerek, mind az érmék.

A régi ékszerek “slágerlistáját” a szecessziós és az art deco ékszerek vezetik, de a sokáig igen kedvelt biedermeier munkák ma már nehezen értékesíthetőek. Az ékszeraukciók tapasztalata szerint a hagyományos ékszerek közül a fülbevalók, karkötők és függők a legkelendőbbek. Az utóbbi években a nemzetközi trendhez igazodva itthon is egyre többen vásárolják a mai is viselhető, 40-es és 50-es években készített míves sportgyűrűket, kitűzőket és melletűket.

A hazai műkereskedelmi piacon újdonságként megjelentek a szovjet utódállamok 1910-20-as éveinek ékszerei is, amelyek várhatóan nálunk is divatosak lesznek. Ugyancsak az elmúlt pár évben váltak kedveltté a drágakövekkel díszített arany ékszerek is, eddig ugyanis nem volt divat köves ékszert hordani. A legkeresettebbek természetesen a briliáns ékszerek, hiszen ez a kő mind közül a legértékesebb. Emellett az alacsonyabb árfekvésben kínált színes kövekkel: zafírral, rubinnal, smaragddal díszített gyűrűk, karkötők, nyakékek is jól értékesíthetőek, hamar gazdára találnak egy-egy ékszeraukción.

Az ezüst dísztárgyak nemesfém anyaguknál fogva ugyancsak értékállóak. Egy szép ötvösmunka látványos, reprezentatív dísze lehet a lakásnak, s az ára csak töredéke az aranyénak. Ezeket a tárgyakat is egyre többen vásárolják befektetési céllal, s ennek egyik oka, hogy az aranyhoz hasonlóan ezen műremekek valódisága is egyértelműen megállapítható. Magyarországon az ötvösök kötelesek feltüntetni az ezüst százalékarányát a tárgyon, amit a próbajel mellé kell beütniük. Az igazán értékes régi darabokon védjegyeket is lehet találni, igaz, ezek értelmezéséhez, a hamisítványok kiszűréséhez és a tárgy korának pontos meghatározásához már érdemes szakember segítségét kérni. Régi ékszereket célszerű műtárgyaukciókon vásárolni, mert az aukciósházak garanciát vállalnak a tárgyak valódiságáért. Az „ezüst-műkincspiacon” pénzt befektetni legkönnyebben a gyertyatartók, fűszertartók, fogós, illetve fogó nélküli tálcák, evőeszközök, kosarak megvásárlásába lehet, hiszen ezek a tárgyak fordulnak elő leggyakrabban mind a műkereskedők portékái, mind a speciális árverések anyagai között. Áruk meglehetősen széles skálán mozog, de az aranyból készült tárgyak megvásárlásához szükséges sokszor csillagászati összeget nem éri el.
Makay Erika