Van, aki hisz az élénkülésben

Márciusában a hazai nagyvállalatok beruházási aktivitása 56 százalékra csökkent az előző hónapok 70-80 százalékos arányáról - tudatja az Ecostat.

Az Ecostat "TOP-100 konjunktúra indexe" 2007 márciusában 46 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva egy százalékponttal csökkent. A hazai nagyvállalatok üzleti várakozásait szeptember óta lassan erősödő optimizmus jellemzi. A bizalmi mutatók értéke az eltelt fél év első négy hónapjában nyolc százalékponttal javult, márciusban némi csökkenés után a féléves átlagértéket érte el, az indexek tendenciája az őszi mélypont óta enyhén emelkedik. A vállalati véleményeket alátámasztja az Ecostat makrogazdasági előrejelzése is.

A gazdasági fejlődés kiemelt prioritása 2007-ben a pénzügyi egyensúly fokozatos elérése, majd fenntartása. Az államháztartási hiány idén jelentősen csökken, az Ecostat számításai szerint GDP arányosan 6,6 százalékra mérséklődik. A folyó fizetési mérleg egyenlege is érezhetően javul. Az egyensúly elérésében a kiigazító intézkedések valamint a az elindított reform programok szerepe meghatározó. Az egyensúlyi és növekedési célok teljesítéséhez a világgazdasági feltételek kedvezőek. Az előrejelzések szerint a világgazdasági növekedés üteme 2007-ben megközelíti az 5 százalékot, és 2008-ban sem esik jelentősen ez alá. A világkereskedelmi forgalom továbbra is élénk lesz, évi 7-8 százalékkal bővül. Az élénk konjunktúra ösztönző környezetet biztosít a magyar gazdaság számára.

A 2007 második és harmadik negyedévére szóló előrejelzéseket a makrogazdaság fejlődését ellentétes irányban befolyásoló tényezők határozzák meg. A globális gazdaság dinamikus növekedése, a nagy volumenű külkereskedelmi áruforgalom ebben az évben is erős ösztönzést jelent a hazai nagyvállalatok számára. A hazai gazdaságpolitikai irányváltás hatása viszont eltér az élénkülést hordozó külpiaci feltételektől. Az egyensúlyi helyzet javítása érdekében hozott korrekció következményeként az államháztartás egyensúlya javul, a növekedési ütem csökken, a lakossági fogyasztás visszaesik, átmenetileg gyorsul a pénzromlás és kismértékben nő a munkanélküliség. Az Ecpstat legfrissebb prognózisa szerint 2007-ben a GDP növekedése 2,4 százalékra lassul, a hazai gazdaság továbbra is export orientáltan fejlődik, javul a külkereskedelmi egyenleg.

Márciusában a multinacionális vállalatok üzleti várakozásai lanyhábbak az előző két hónapban regisztrált mértéknél. A cégek a múlt év második felében szerzett tapasztalataik alapján saját vállalkozásuk helyzetét pozitívabban értékelik, mint a hiánycsökkentés mellett elkötelezett makrogazdaság esélyeit. A hazai makrogazdaság rövid távú esélyeiről a vélemények jelentősen változtak az utóbbi egy hónapban. A februári 44 százalékról rekordszintre, 60 százalékra emelkedett a stabilitást megjelölő cégek aránya. A nagyvállalatok 5 százaléka nyilatkozott derülátón, 35 százalékuk a gazdaság helyzetében rosszabbodással számol, ami megegyezik az előző havi értékkel. A vállalkozások saját helyzetüket összességében kedvezőbben ítélik meg, mint egy hónappal korábban. A lehetőségeik szinten maradását prognosztizáló cégek aránya meghatározó lett, részesedésük 45 százalékot ért el. Kissé csökkent, 25 százalék lett a saját helyzetének javulását váró cégek aránya. Jelentősen, 52 százalékról 30 százalékra esett vissza a pesszimista vállalatok részesedése, közülük legtöbben a lehetőseik szinten maradását vélelmezők táborához csatlakozott.

A termelésnövelés lehetőségének megítélése a bizalom gyengülésére utal, a februári 48 százalék után márciusban mindössze a nagyvállalatok 35 százaléka bízik teljesítménye növelésében. A nagyvállalatok 86 százaléka saját előállítású készletei szinten tartását tervezi. A piaci lehetőségek alapján készáru készleteit 7 százalékuk szándékozik növelni. Az alapanyagok és félkész-termékek készlet prognózisa szerint stabil készletszinttel fog működni a nagyvállalatok 70 százaléka, kismértékben növeli készleteit 18 százalékuk.

#page#

Az Ecostat előzetes felmérései szerint 2007-ben a hazai gazdaság fejlődése megfelel az euró-zónára feltételezett átlagos növekedésnek. Az Európát jellemző élénk piaci kereslet kedvező lehetőségeket teremt a kibocsátás és az export bővítésére. A háztartások fogyasztási kiadása a keresletszűkítő intézkedések hatására kissé elmarad az előző évitől. Az államháztartási deficit jelentősen csökken. A külföldi, különösen a németországi konjunktúra felszálló pályájára építve az export kereslet bővülését várja a TOP-100 cégek 60 százaléka, egyharmaduk stabil igényekkel kalkulál határainkon kívül. Fél éven belül a kinti piac bővülésével számol a cégek 31 százaléka, változatlanságával 63 százalékuk Fél éven belül a belföldi kereslet élénkülésével kalkulál a nagyvállalatok 17 százaléka, az igények változatlanságát feltételezi minden második vállalkozás. A belföldi értékesítés múlt havinál kiegyensúlyozottabb prognózisát a rendelésállomány mérsékelt ütemű változása támasztja alá. A hazai értékesítési lehetőségek javulását feltételezi a nagyvállalatok 6 százaléka, piacai elvesztésétől a korábbi 54 százalékkal szemben egyharmaduk tart. Márciusban a nagyvállalatok kétharmada a jelenleg kedvező beszerzési feltételek fennmaradását, 28 százalékuk további javulását várja. A multinacionális cégek munkaerő piac várakozásai szerint a jelenlegi helyzet stabilizálódásával számol a cégek kétharmada, a kínálati jelleg erősödését 18 százalékuk reméli. Rövid távon az egyensúlyjavító intézkedések hatására romlik a TOP-100 cégek likviditási előrejelzése. Kiegyensúlyozott pénzügyi viszonyok mellett folytatja tevékenységét a nagyvállalkozói kör egynegyede, romló likviditástól tart 53 százalékuk. Márciusban érdemben nem változott a gazdasági környezet megítélése. Rövid távon a kiszámíthatóság gyengülésétől tart a TOP-100 vállalkozások 59 százaléka.

A nagyvállalatok fejlesztési elkötelezettségét jelző mutatók trendje 2006 szeptemberétől enyhén emelkedik, a havi indexek jelentős ingadozása mellett. Nemzetgazdasági szinten a beruházások 2007. évi kilátásai kedvezőbbek az előző évinél, ekkor a fejlesztések volumene 2 százalékkal visszaesett. A nagyvállalatok beruházási szándéka az utóbbi hónapokban hektikusan ingadozott. Márciusában a hazai nagyvállalatok beruházási aktivitása 56 százalékra csökkent az előző hónapok 70-80 százalékos arányáról. A szélsőséges ingadozásban a gazdasági tényezők mellet vélhetően erősödött a hangulati tényezők szerepe. Április és szeptember között új technológia átvételét a nagyvállalatok 40 százaléka tervezi, a mutató jóval kedvezőbb az előző hónapok értéknél. A kapacitások kihasználtságáról elégedetten nyilatkozó TOP-100 cégek aránya 50 százalék, felesleges termelési háttér 40 százalékuknál fordul elő. Szűk kapacitásról tett említést minden tizedik vállalat, ezek eszközparkja bővítésre szorul. A rendelkezésre álló kapacitások szempontjából a beruházási kényszer nem túl erős, a fejlesztések időben halaszthatók.

Az év első két hónapjában az egy évre visszatekintő infláció gyorsult. Januárban az átlagos árszínvonal 7,8, februárban 8,8 százalékkal emelkedett. A pénzromlás elemzők által is "várt" mértéke a hatósági áremelések és az alacsony bázismutató következménye. A TOP-100 előrejelzése szerint 2007-ben a fogyasztói árak átlagos növekedése 6,5 százalék lesz, alacsonyabb az Ecostat  által becsült rátánál. A decemberre vonatkozó inflációs prognózis 6,4 százalék, egy százalékponttal magasabb az előző hónapban adott prognózisnál. A nagyvállalatok saját termékeik értékesítési árait éves szinten átlagosan 5 százalékkal tervezik emelni. A korábbit jóval meghaladó áremelési ambíció a közműdíjak és energiahordozók árának emelkedésével áll összefüggésben. Szakértők a nemzetközi kereskedelemben 2-2,5 százalék körüli drágulással számolnak.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo