Van olyan piac Magyarországon, ahol megállt az infláció

Változó képet mutat 2022-ben az ingatlanpiac, az erős első és a kissé enyhébb második negyedév után - a visszafogott első őszi hónapnak is köszönhetően - az eddigi leggyengébb negyedévét zárta idén a szegmens, amelyben a Duna House árindexei alapján megállt az áremelkedés.

Gyorsult a lakások forgási sebessége, köztük a panellakások kelnek el a leghamarabb. Nyugat-Magyarországon és Budán a használt téglaépítésűek nehezebben találtak új tulajdonost. Lassult az értékesítési idő az újépítésű ingatlanok piacán is, a harmadik negyedévben meghirdetett lakások száma alig haladta meg a 20 ezret. A legnagyobb kínálatból a XIII., a IX. és a XI. kerületben választhatnak az érdeklődők. Az áltagos négyzetméterár a fővárosi új lakások esetében 1,2 millió forint, a legmagasabb árú kerület a budai I. kerület, ahol az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára megközelítette a 3 millió Ft-ot.

3 érdekes adat

A fővárosi I. kerületben az értékesített újépítésűek négyzetméterára megközelítette a 3 millió forintot.

Budán átlagosan 90 millió forint felett költöttek a vásárlók téglaépítésű ingatlanra.

Az ország teljes területén mérséklődött az átlagos hitelnagyság.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo