Válságkezelési források

A bankok hitelkihelyezési kedvének visszatérését célozza a kormányzat lépése, hogy 450 milliárd forinttal növelték az állami kezességvállalási keretet. Elérhető az az ötvenmilliárd is, amelyből a bankok hívhatnak le pénzt a kkv-szektor hitelezése érdekében. Vidékfejlesztésre 400 milliárdnyi pályázati lehetőség nyílt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A kormány gazdaságélénkítő programjának egyik - 1400 milliárd forintból álló - pillére a vállalkozások likviditásának javítása: többletforrásokat teremtenek, illetve kedvezőbb garanciákkal próbálják rávenni a kereskedelmi bankokat, hogy továbbra is hitelezzék meg a kis- és középvállalkozói szektor forrásigényét. A csomag elemeit a vállalkozások direkt módon, a Magyar Fejlesztési Bankon, a kereskedelmi bankokon és az uniós pályázatokon keresztül érhetik el.

Garanciavállalási és forrásplusz

Kedvező fordulatot hozhatnak a vállalati hitelezések piacán a Veres János pénzügyminiszter által december elején bejelentettek: a központi költségvetésből 450 milliárd forinttal növelték azt az állami kezességvállalási keretet, amelyet a Garantiqa nyújt a hitelért folyamodó vállalkozásoknak. A szolgáltatás eddig is létezett, szintén 450 milliárdos kerettel, így most már összesen 900 milliárd forintig tudnak garanciát vállalni. Ezzel a bankok hitelkihelyezési kedvét próbálják élénkíteni, hiszen kockázatuk a Garantiqa garancianyújtásával csökken.

A vállalkozói forrásigények kielégítésére szolgál az az 50 milliárdos keretösszeg, amelyet a kereskedelmi bankok hívhatnak le azért, hogy a vállalkozásoknak 10 és 100 millió forint közötti összegeket hitelezzenek meg. Erre a bejelentés időpontjában hét banknak - CIB, Erste, OTP, K&H, UniCredit, Takarékbank, Volksbank - volt lehetősége, ha vállalják a kormány által támasztott feltételeket. Két év türelmi és tízéves futamidővel adható, a kamat mértékét pedig 8,6 százalékig le szeretné vinni a kormányzat. Azokat a pénzintézeteket, amelyek élnek a lehívás lehetőségével, rendszeresen beszámoltatják majd annak érdekében, hogy kiderüljön, a források valóban a kkv-khoz jutnak-e el. A pénzhez a bankok csak részletekben tudnak hozzájutni, s az állam kamatplafont is meghatároz majd a forráslehetőségért cserébe.

Kedvezőbb mikrohitelezési feltételek
Az Új Magyarország fejlesztési terv mikrohitelezési programban a felvehető maximális keretet a korábbi 6 millió forintról 10 millió forintra, az eddigi 5 év futamidőt pedig 10 évre növelték. Eközben egy hónapra csökkent a két hitel felvétele közötti, eddigi féléves kivárási idő. Így most már akár egy hónappal egy korábbi hitel visszafizetése után lehet mikrohitelt igényelni.
Javulhat a forgóeszköz-finanszírozás

Az Európai Befektetési Bankkal (EIB) folyamatosan tárgyalnak egy előnyösebb beruházási hitelkonstrukció bevezetéséről, több százmillió eurós nagyságrendben, mondta el Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) vezetője. Napirenden van a forgóeszköz-finanszírozás és az eszközbeszerzéseket segítő lízingpiac felpörgetése is. Bajnai a Piac & Profitnak azt nyilatkozta, hogy a forgóeszköz-finanszírozás terén lesz egy éven túli futamidejű lehetőség, illetve rövid időn belül kidolgoznak egy lízingfinanszírozó konstrukciót. A forgóeszköz-hitelezés lefékeződése -egyre kevesebb lejárt hitelt újítanak meg a bankok -komoly és azonnal érzékelhető érvágást jelent a vállalkozásoknak. E téren is segítséget adhat az EIB, az előzetes hírek beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozásról szólnak.

A mezőgazdaság - mint a kevésbé képzett munkaerő felszívására alkalmas ágazat -fejlesztéséhez az Új Magyarország vidékfejlesztési program rendel 400 milliárdos forráslehetőséget. Ezzel élve munkaigényes, a megújuló energiák fokozott felhasználására, a kertészeti szőlőkultúrák hazai speciális adottságaira alapozva valósíthatnak meg a vállalkozók fejlesztéseket, hozhatnak létre sokaknak munkát adó gyártó, termelő és szolgáltató egységeket.

Stratégiaváltó garanciavállaló

Radnai Györgytől, a Garantiqa vezérigazgatójától tudjuk, hogy december elejéig 420 milliárd forint értékben vállaltak a kkv-szektoron túl nagyvállalatokra és önkormányzatokra is kiterjedő garanciát. A 450 milliárd forintnyi állami kezességvállalási többlettől a növekedési potenciállal rendelkező, komolyabb foglalkoztatotti létszámú cégek várhatnak segítséget. Növelik a több mint 50 százalékban állami tulajdonban lévő cég kockázatvállalási hajlandóságát. Az egyébként kötelező elutasítás alá eső kérelmek esetében a jövőben arra törekszenek, hogy a felvenni szándékozott hitel kisebb (40 százalék körüli) mértékéig vállaljanak kezességet. A meglévő szerződések megújítását rövidebb idő alatt szeretnék elvégezni, s már a banki döntések előtt hajlandók lesznek informálisan garanciát vállalni. Korábban ezt csak a pénzintézetek hitelnyújtása után tették meg.

Céljuk az is, hogy a bankok bevonásával adósságátütemezési konstrukciót dolgozzanak ki, mellyel a hitel-visszafizetéssel bajlódó vállalkozásnak adnának még egy lehetőséget a fennálló tartozás rendezésére. A legfontosabb változás mégis az lesz, hogy a fedezet kivételét engedélyezni fogják, ezzel támogatva a vállalkozásokat további források megszerzésében. A cég olyan konstrukciókon is gondolkodik, amelyek révén a bankok portfóliócsomagokba rendezhetik a vállalkozásoknak nyújtott hiteleket, majd ezt követően a portfóliókra állapít meg garanciakeretet a társaság.

A cikk megjelent a Piac és Profit decemberi számában.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo