Vagy maguktól emelik a béreket a munkáltatók, vagy sehogyan

A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt. Akiknél ez nem történt meg automatikusan, ott azután sem volt béremelés, hogy a munkavállalók maguk kérték azt - derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. Míg a dolgozók munkahelyváltással kapcsolatos döntéseit nagyban befolyásolja az infláció, addig a munkavégzés módját egyáltalán nem befolyásolja a rezsiköltségek (pl. az energiaárak) alakulása.

A proaktív, munkavállalóktól indított fizetésemelési kezdeményezések nagy részét (70 százalék) a felmérés válaszai szerint azonban a munkáltatók elutasították. Budapesten nyitottabbnak bizonyultak a vállalatok, ugyanis ha csak a proaktív kezdeményezéseket vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a fővárosban ezeknek csupán 27 százalékát utasították el, míg vidéken 72 százalékban sikertelennek bizonyultak a munkavállalóktól indított fizetésemelési kérelmek.

„Azok a vállalatok, akik pénzügyileg stabil helyzetben vannak és meg tudják engedni maguknak, hogy emeljék a fizetéseket, azok ezt általában maguktól megteszik. Ugyanakkor az is egyértelműen látszik a visszajelzésekből, hogy a munkavállalói igények ellenére a munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani. Az ellentét feloldására munkaadói oldalon egyre intenzívebben dolgoznak a termelékenység javításán, a munkaerőállomány optimalizálásán, digitalizáción és mindemellett bíznak abban, hogy a makrogazdasági folyamatok az infláció tartós mérséklését eredményezik még idén” – mondta Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.

A felmérés kitért az otthoni munkavégzés lehetőségére is. E tekintetben országszerte nagy eltérés mutatkozott: míg a budapestiek 45 százalékának van erre lehetősége, addig a vidéki válaszadóknak csupán 27 százaléka teheti meg, hogy távmunkában dolgozzon. A válaszadók 92 százalékának munkavégzését egyáltalán nem befolyásolják a növekvő energiaárak: akik irodából végzik munkájukat, továbbra is bejárnak, azok pedig, akik eddig otthonról dolgoztak, a rezsiemelés ellenére is így folytatják munkájukat.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo