Újra nőnek az albérletárak

Irányváltás történt albérletpiacon: a decemberi csökkenés után januárban havi összevetésben országos szinten 1,7 százalékkal nőtt a KSH-ingatlan.com lakbérindex értéke, Budapesten pedig 2,1 százalékos emelkedés történt.

Fordulattal kezdte az évet az országos és a fővárosi albérletpiac, havi szinten januárban nőttek az bérleti díjak a decemberi csökkenés után - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésben, amely ismerteti, hogy február közepén milyen árak jellemezték a vármegyeszékhelyeket és a fővárosi kerületeket.

Januárban drágulás, reálértelemben csökkenés

“Az országos lakbérek januárban 1,7 százalékkal haladták meg a decemberi szintet, a fővárosban pedig 2,1 százalékos volt a drágulás. Ez irányváltást jelent, hiszen decemberben az egy hónappal korábbihoz csökkenés következett be. A januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén extra keresletet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Azt még korai lenne megmondani, hogy tartósan emelkedőn maradnak-e az albérletárak, erre a következő hónapok fognak választ adni.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember kiemelte azt is, hogy idén januárban a minimálbér is több mint 16 százalékkal nőtt, ami az általános hazai bérszintet is növelheti. Az intenzív bérnövekedés pedig a tapasztalatok szerint együtt jár a bérleti díjak emelkedésével.

Az éves és a hosszabb távú albérletpiaci adatokat kommentálva az ingatlan.com szakértője azt mondta: “A januári országos albérletárak 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Budapesten pedig 22 százalékos drágulásról beszélhetünk. Bár ez jelentősnek mondható, figyelembe kell venni azt is, hogy az inflációs hatással együtt, azaz reálértéken az országos és a budapesti lakbérek idén januárban 15 és 13 százalékkal maradtak el a 2020 januári rekordszintektől.”

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo