Újabb változás az adótörvényben

Az eddigi minimum 45 helyett legalább 30 napnak kellene eltelnie a fizetési kötelezettséget megállapító törvények kihirdetése és hatálybalépése között. Az erre vonatkozó javaslatot hétfő este terjesztette az Országgyűlés elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A jogszabály javasolt szövege rögzítené, hogy fizetési kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább 30 napnak kell eltelnie, kivéve, ha a törvény a fizetési kötelezettséget mérsékli és a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bővíti.


Gyorsabban életbe léptetnék az adóváltozásokat
Forrás: sxc

A nemzetgazdasági miniszter az államháztartási törvény tervezett módosítását azzal indokolta, hogy "az adójogi jogalkotás a gazdasági, költségvetési változásokra gyorsabban, hatékonyabban reagáljon". Felidézte, hogy jelenleg a törvény főszabályként 45 napban, az országgyűlési választások évében pedig 40 napban határozza meg a fizetési kötelezettséget megállapító, azok körét kiterjesztő vagy mértéküket megemelő törvények kihirdetése és hatálybalépése közötti idő minimumát. Ez a jövőben egységesen 30 nap lenne. (Haladékot kapnak az adóbefizetés pótlására, fizetési kedvezményt is igényelhetnek azok az észak-magyarországi adóalanyok, akik korábban pontosan teljesítették kötelezettségeiket.)

Gyorsabban reakció a kedvezőtlen hírekre

Az általános indoklásban a tárcavezető azt írta, a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a fizetési kötelezettségekre vonatkozó törvények hatálybaléptetésére megállapított jogszabályi követelmény "igazodjon a rendkívül rövid idő alatt változó világgazdasági helyzet okozta kedvezőtlen költségvetési folyamatok gyors befolyásolásának igényéhez". Matolcsy György szerint a törvénymódosítás után is biztosított lesz a jogszabályváltozások megismeréséhez, az azok alkalmazására való felkészüléshez, a kellő szervezési és gazdasági döntések meghozatalához szükséges idő.

"A törvényjavaslat figyelemmel van arra is, hogy az adótörvények számos esetben havi bevallási, illetve adófizetési kötelezettséget állapítanak meg, és a hatálybalépés legkorábbi időpontját erre tekintettel állapítja meg 30 napban" - teszi hozzá. A jogszabály-módosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba. (Mit tehetünk, ha jön az adóellenőr? Ide kattintva megtudhatja!)

Novembertől már drágulások jöhetnek
Az Országgyűlés napirendjén jelenleg egy adóemelésre vonatkozó kormányjavaslat szerepel, amelyet Matolcsy György terjesztett be hétfőn. Az indítvány szerint november 1-jétől 13 forinttal emelkedne a gázolaj jövedéki adója, továbbá nőne a dohánytermékek, az alkoholos termékek jövedéki adója, megemelnék a pénznyerő játékautomaták tételes adóját, és emellé százalékos játékadót is kellene fizetni. A mostani szabályok szerint ahhoz, hogy ezek november 1-jén hatályba lépjenek, legkésőbb e hét végén ki kellene hirdetni a törvényt.
Az elnöklő Jakab István hétfő délután az Országgyűlés plenáris ülésén arról számolt be, hogy a házbizottságban indítványozza: a gázolaj, a dohány- és az alkoholtermékek, valamint a szerencsejáték jövedéki adóját emelő, hétfőn benyújtott kormányjavaslatról már csütörtökön tartsák meg a végszavazást. A házbizottság azonban végül nem tanácskozott, és mint azt Ujhelyi István levezető elnök bejelentette, csütörtökön nem ülésezik a parlament.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo