Újabb uniós eljárás indulhat Magyarország ellen

Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt – közölte a lengyel külügyminisztérium.

Az Igazságosság Alap ügyében március végén letartóztatták és október végéig vizsgálati fogságban tartották az aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját, valamint az igazságügyi minisztérium két volt hivatalnokát – középkorú nőket.

Marcin Wiacek lengyel ombudsman a lengyel közszolgálati rádióban elmondta: hivatala megerősítette, hogy több pontban is jogos volt a három gyanúsított panasza, amelyet az elfogatásuk és a vizsgálati fogságuk során velük szemben alkalmazott szabálytalan bánásmód miatt emeltek.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke sajtóértekezletén újságírói kérdésre elmondta: Romanowski nem az igazságszolgáltatást akarja megkerülni, hanem a lengyel igazságügyben manapság alkalmazott módszereket. Minden arra vall, hogy „a mai lengyelországi politikai helyzetben egy tisztességes per lehetetlen, ezért megvan minden alapja annak, hogy (Romanowski) azt megkerülje”- tette hozzá Kaczynski.

Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter és főügyész a TOK FM lengyel kereskedelmi rádióban elmondta: az ügyészség folytatja az európai elfogatóparanccsal összefüggő eljárást, és „minden lehetséges lépést” tesz meg ennek keretében. (MTI)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo