Újabb terhet kaptak a cégek a nyakukba - egy fontos határidő már lejárt

Számos kötelezettséget ró a vállalkozásokra a május végén elfogadott panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény (panasztörvény). A közepes cégek, nagyvállalatok és a pénzmosás elleni törvény hatálya alá eső vállalkozások július 24-ig kaptak türelmi időt, hogy az új előírásoknak megfelelően alakítsák ki folyamataikat. Míg a kisebb vállalkozások (50 és 250 fő közötti alkalmazott esetén) december 17-ig tehetik meg mindezt. A cégek részéről eddig számos kérdés merült fel az új törvény gyakorlati alkalmazása kapcsán, ezért a SALDO Zrt. szakértője próbál tiszta vizet önteni a pohárba.

„Sok vállalkozás számára kapásból az sem volt teljesen egyértelmű, hogy melyik kalapba esnek. Hiszen a jogalkotó külön határidőt szabott meg az 50 és 250 fő alkalmazottal rendelkező, az ennél nagyobb, illetve mérettől függetlenül a pénzmosás elleni törvény hatálya alá eső cégek számára az új előírásoknak való megfelelésre” – húzta alá a SALDO Zrt. szakértője.

A pénzmosás ellenes törvény hatálya alá tartoznak többek között a könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók is. Közülük sokan néhány fős mikro-vállalkozásként végzik tevékenységüket. Számukra például nem egyértelmű, hogy a pártatlanság biztosítása érdekében mindenképpen külsős személyt kell-e megbízniuk a bejelentővédelmi-megbízott feladatkörével, hiszen erről nem rendelkezik egzakt módon a jogszabály.

A mintegy hat évtizedes szakmai múlttal rendelkező adó- és számviteli tanácsadó cég tapasztalatai alapján eddig számos vállalkozás döntött úgy, hogy házon belül bíz meg valakit a bejelentővédelmi-megbízott feladatkörével. Az ő legfontosabb feladatai közé tartozik a bejelentést tevő tájékoztatása mind a személyes adatainak kezeléséről, mind az eljárási szabályokról – kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy mindvégig megőrizze az eljárás során kezelt személyes adatok biztonságát és integritását.

Egy belső ellenőrhöz vagy adatvédelmi tisztviselőhöz hasonlóan a tájékoztatás mellett adott esetben gondoskodik a szóbeli bejelentés jegyzőkönyvének elkészítéséről, átadja azt a bejelentő részére, a vizsgálatot lefolytatja vagy közreműködik benne, továbbá egyeztet az érintett társosztályokkal és személyekkel is.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo