Újabb terhet kapnak a nyakukba a gyártók

Számos új kötelezettséget és adminisztratív feladatot hoz magával a július 1-jétől induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. A termékek hulladékkezelésének költségeiért viselt gyártói felelősségről megjelent friss kormányrendelet fontos részleteket tisztáz, így azt is, hogy az érintettekre már április 1-jétől feladatok várnak. Az új rendszer magában foglalja a hulladékgazdálkodási koncessziót elnyert MOHU Mol Zrt.-vel való együttműködés kötelezettségét is, és fontos elem, hogy a kiterjesztett gyártói felelősség körébe tartozó termékek nem azonosak a környezetvédelmi termékdíjas termékekkel. Ezek párhuzamosan, együtt terhelik majd a gyártókat.

A márciusi kormányrendelet számos könnyítést hozott az eredeti elképzeléshez képest a számlázással, illetve a nyilvántartások vezetésével kapcsolatban. A részletek pontosítása önmagában kedvező fejlemény. Ugyanakkor a Mazars Kft. azt tanácsolja, hogy minden érintett részletesen vizsgálja át a szabályozás rá vonatkozó részleteit.

A környezetvédelmi termékdíjban eddig érintettek számára a legfontosabb feladat talán a vámtarifaszámoknak és a jogszabályi definícióknak való megfelelés ellenőrzése, illetve annak feltérképezése, hogy mekkora az átfedés a környezetvédelmi termékdíjjal, valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi díjjal érintett termékek között. Azon társaságok számára viszont, akik eddig elem, gépjármű, textiltermékek, sütőolajok, zsír és fabútorok forgalmazása révén nem voltak érintettek, rendkívül fontos a felkészülés az új rendszer bevezetésére.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo