Újabb pofon a Mol-nak, immár rövid idő alatt a negyedik

Rövid idő alatt négy gigapofont kapott a magyar gazdaság zászlóshajója. Ehhez képest egyelőre a cég árfolyma egész jól bírta.

Az első pofont május elején kapta a Mol, amikor a lengyel szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a magyar olajtársaság nem tudja megvenni a Lotos 417 benzinkútját, amelyről januárban írtak alá szerződést. A Mol január 12-én jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy 610 millió dollár értékű szerződést írt alá 417 lengyelországi töltőállomás vásárlásáról a Grupa Lotos SA-val és a PKN Orlennel, aminek eredményeként a magyar cég a harmadik helyre léphetett volna elő a lengyel üzemanyag-kiskereskedelmi piacon.

A második pofon május végén érkezett egyenesen a magyar kormánytól, amikor bejelentették, az energiaszektortól idén 300 milliárd forint extraprofit-különadós bevételt várnak, ami főként a Mol-t érinti.

A Fitch stabilról negatívra rontotta a Mol BBB- besorolását

A harmadik pofon június elején érkezett Szlovákiából, amikor a Mol ottani leányvállalata egy közleményt adott ki, miszerint az orosz olajembargó miatt nemsokára komoly bajba kerülnek. Ahogy fogalmaztak, az orosz kőolajra vonatkozó európai uniós embargó jövőre ellehetetleníti a pozsonyi Slovnaft olajfinomító exportját, ami a gyártás műszaki minimum alá csökkenéséhez vezet, és a szlovákiai ellátás biztonságát is veszélybe sodorja.

A negyedik pofon a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjétől pedig most érkezett. A Fitch stabilról negatívra módosította a Mol Nyrt. hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátásait, ugyanakkor megerősítette ’BBB-’ hitelminősítését - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság tájékoztatása szerint a kilátások felülvizsgálatát és módosítását főként a Mol oroszországi gáz- és olajszállítástól való függésével kapcsolatos kockázatokkal magyarázza a hitelminősítő. A Fitch által közzétett jelentés azt is megjegyzi, hogy nem feltételezik az oroszországi földgázszállítás leállítását, és a Mol-nak számos eszköze van pénzügyi helyzetének és erős likviditásának megvédésére. A jelentés kitér arra, hogy Magyarország felmentést kapott az orosz olajra kivetett EU-embargó alól, és a Mol növelni tudná beszerzését a Horvátországból induló Adria-kőolajvezetéken keresztül, amennyiben az Oroszországból származó olaj szállítása szünetelne - közölte a Mol a tőzsde honlapján.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo