Újabb díjakat emel a kormány, ami az élelmiszereknél 5 százalékos drágulást hoz

A gyártókat tömörítő Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (MAHUSZ) üdvözli, hogy kormányzat szeretne megfelelni az Európai Unió által előírt hulladékkezelési direktíváknak, de az iparági egyeztetés nélkül megszületett új terv a szervezet álláspontja szerint teljesen szembe megy a kormányzat körforgásos gazdaságra irányuló törekvéseivel, emellett erős inflációs hatást is gerjeszthet, miközben rontja az ország fenntarthatóság érdekében tett törekvéseit is.

Ellentétben a nemzeti környezetvédelmi célokkal

A magas EPR díjtételek nemcsak az EU szándékával, hanem a magyar kormány céljaival is szembemennek. A MAHUSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a Miniszterelnökség, az OECD és az EU közreműködésében áprilisban megjelent Magyarország Nemzeti Körforgásos Gazdasági Stratégiájának előkészítő dokumentuma, amely többek között célul tűzi ki, hogy 2040-re a duplájára nőjön Magyarország körforgásos anyaghasználati rátája. A hullámpapír-szektor nagyban hozzájárulhatna ehhez, ahogy abban is nagy szerepet játszott, hogy a papírhulladék területén hazánk már 2020-ban teljesítette az EU által 2025-re kitűzött 75 százalékos újrahasznosítási célt.

A további eredményekhez – és az eddigi vívmányok megtartásához – a MAHUSZ álláspontja szerint elengedhetetlen felülvizsgálni a rendeletben meghatározott EPR díjtételeket. Nemcsak azért, hogy elkerülhető legyen a magyar gazdaságot, a magyar családokat rövid távon veszélyeztető inflációs sokk, hanem azért is, hogy hosszú távon sikerüljön megőrizni a következő nemzedékek számára Magyarország természeti értékeit.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo