Leslie Hannah gazdaságtörténész szerint a nagyvállalatok fele 75 év alatt kimúlik, részben azért, mert fúzió/felvásárlás emészti fel őket, vagy mert idejétmúlt profiljuk miatt kikopnak a piacról. Mások viszont generációkon átívelő történelmet írnak. Louis Vuitton (LV) például 1854-ben nyitotta első butikját, és még III. Napóleon feleségének, Eugénie császárnénak is ő volt a hivatalos beszállítója. Fia, George Vuitton szabadalmaztatta a ma is ismert mintázatot 1914-ben, az ő fia, Gaston-Louis 1936-ban vette át a vállalat irányítását. A ’80-as évek globalizációs hulláma elsodorta a családi tradíciót: az LV fuzionált a Moët et Chandon and Hennessy pezsgőgyárral, amit 1743-ben alapított Claude Moët. Ő történetesen Madame Pompadour beszállítója volt. A céget az unoka, Jean-Rémy Moët vitte tovább, aki Napóleon egyik legjobb barátja volt, de jó üzletemberként Napóleon esküdt ellenségeinek – királyoknak és császároknak – is szállított Angliába, Oroszországba, Poroszországba.
A Trussardinál is sikerült a családon belüli generációváltás: miután Nicola Trussardi 1999-ben autóbalesetben életét vesztette, fia és lánya, a pletykalapokban gyakran szereplő Tomaso (29) és Gia lett a vezérigazgató és a kreatív igazgató, anyjuk, Maria Louisa pedig az elnök. A gyerekek már a negyedik generációhoz tartoznak, hiszen dédapjuk – Nicola nagypapája – volt az, aki 1911-ben gründolta a céget.
Az 1886-ban alapított Johnson & Johnson az ésszerű átállás példája: 1963-ig három Johnson-generáció irányította, azóta viszont mind a hat nem rokon elnököt a cégen belül találta meg az igazgatótanács. Régi alkalmazottak voltak, akik az évtizedek során végigjárták a vállalati ranglétrát, s alaposan ismerték a szervezet erősségeit és gyengeségeit.
