Az Otthon Start hitel megjelenése után is intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshiteleknél – derül ki a BiztosDöntés.hu lakáshitel kalkulátorának adataiból. „Az eredendően az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalokat célzó Otthon Start hitel potenciális igénylőinek körét fokozatosan bővítették az új konstrukció megjelenésének bejelentése után, ám így is jelentős marad az az ügyfélkör, amely a piaci feltételű finanszírozást kell, hogy válassza” – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Így például – tette hozzá – azok, akik több lakóingatlanban rendelkeznek tulajdonnal – érthető módon – nem férnek be az Otthon Start igénylőinek a körébe.
Fotó: DepositPhotos.com
Megváltoztak a viszonyok a lakáshitel-piacon
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint az Otthon Start elindulása lényeges változásokat hoz a lakáshitel-piacon. Miután a kormányzat tájékoztatása szerint már az első néhány hétben nagyjából 400 milliárd forintnyi igénylés érkezett be a bankokhoz, biztosra vehető, hogy az idén messze a legjobb évét zárja majd a lakáshitel-piac.
„A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idei év első első nyolc hónapjában 1057,1 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok, miközben 2024. egészében 1350 milliárd forint környékén alakultak a kihelyezések. Ebből, és az Otthon Start iránti érdeklődés intenzitásából világosan látszik, hogy a múlt évi rekordot az idén messze túlteljesíti a piac” – emelte ki Barát Mihály.