Transelektro-lakások alkotják Észak-Pest új belvárosát

Luxuslakásokat kínálnak fél és egymillió forintos négyzetméter áron az Újpesti-öböl bejáratánál. A Prestige Towers építője, a Transelektro azonban a tuzlai projektjére legalább annyira büszke.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Kilenc évnyi pénzügyi fejlődést is le tudott mérni két ünnepség tanulságaiból Székely Péter, a Transelektro Csoport főtulajdonos elnöke. Tény, hogy 1996. október 15-én avatták föl az ország első bevásárlóközpontját, a Transelektro-ingatlanon az akkor már ingatlanfejlesztésbe is belevágó energetikai cég első komoly produktumát, a Duna Plazát. És az is tény, hogy szinte ugyanazon a telken kilenc évvel később, 2005. október 12-én a már javában épülő Prestige Towers - szakmai divatelnevezéssel - waterfront luxus lakópark kapta meg az elmaradhatatlan alapkövet. Ebből az alkalomból ünnepelt az ingatlanfejlesztő Transelektro,  az építésügy kormányzati hivatala, valamint a házigazdának számító helyhatóság az Újpesti-öböl bejáratánál, s ezen intézmények vezetői közösen deklarálva bocsátották útjára azt a vállalkozást, amely nyíltan hirdeti: a vagyonos, újszerű életstílust választó réteg otthonait valósítják meg az időközben északi-pesti belváros néven hivatalossá tett térségben. A 136 lakást jelentő első egység különböző méretű otthonait - melyek négyzetméterét félmillió és egymillió forint közötti áron értékesítik - és a beruházás minden további kapcsolt részét a Transelektro könnyen finanszírozhatja a valóban kedvező kondíciókat kínáló bankkal, nevezetesen az Erstével , ám kilenc esztendővel ezelőtt csak a bevásárlóközpont átadása után hívhatott le először külső, hitelintézeti forrást a Transelektro. Székely Péter ugyan nem kapcsolta össze a finanszírozási feltételek tökéletes megváltozását és a térség további gyarapítását, de sokat sejtetően elmondta: a lakásépítést a 4,5 hektárnyi, a Duna Plaza és az Újpesti-öböl közötti terület hasznosítása nyomban követi.

A Transelektro azonban hű maradt önmagához, s miközben a valóban látványos vízparti, sőt mesterséges öblöt is kapó luxus lakóparkját építi, elnyert egy jelentős méretű energetikai projektet is. Azaz: a 21 millió eurós, minap aláírt szerződés értelmében végrehajtja a tuzlai erőmű teljes rekonstrukcióját. Székely Péter nem is titkolta az alapkőletétel során, cége számára az energetikai projektek jelentik az igazán fontos üzleteket.

A XIII. kerület polgármestere, Tóth József - ugyancsak alapkövet elhelyező minőségében - akarva-akaratlan arra ügyelt rögtönzött előadásában, hogy elejét vegye az észak-pesti új belvárosra a luxusépületek miatt esetlegesen elhangzó bírálatoknak. Ennek szellemében mondta el, hogy a lakópark környezete 60 ezer négyzetméter parkosítással valósul meg, s tényleges közparkot kap a környék. Építészeti értelemben a XIII. kerület szert tesz a második Újlipótvárosra, mivel a beruházások minősége, jellege ezeket a - modernizált - jegyeket őrzi már most is.

A polgármester érvei szerint városrész a '90-es évek eleje óta tudatosan értékelődik fel, hiszen már a második irodaépítési hullám megy végbe jó hozadékkal, a Váci út továbbra is vonzó kínálat ennek a piaci szektornak. Tóth József 40 ezer négyzetméternyi, mostanában esedékes irodaátadást ismertetett. Nem mellékes, hogy a sokáig csak az elöregedés jeleit mutató Újlipótváros és Angyalföld lakosságának korösszetétele is változik, miszerint a hosszabb távon 30 ezer lakással gyarapodó kerület új polgárainak zömét is a negyven-ötven év közöttiek teszik ki. Ez nem pusztán a személyi jövedeleadóból származó nagyobb bevétel miatt fontos a városrésznek, hanem azért is, mert nem kell például a beköltözők gyermekeinek bölcsődéket, óvodákat építeni. De iskolákat sem, mert az elmúlt évtizedben üressé vált épületeket nem eladta, hanem bérbe adta a helyhatóság, azaz az eredeti funkciók bármikor visszaállíthatók.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo