Továbbra is fertőzött a magyar építőipar

Az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az ágazat továbbra is fertőzött, az új cégek harmada olyan magánszemélyekhez köthető, akik már legalább egy céget hagytak tartozásokkal együtt bedőlni.

 „Különösen a gazdaság egészével összevetve látszik jelentős probléma az ágazatban, hiszen az építőipari felszámolások számának 15 százalékos emelkedése szemben áll az összes többi ágazatban tapasztalt stagnálással" - mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az építőiparban idén január-márciusban 15,2 százalékkal több esetben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, miközben az építőiparon kívül már megállt a növekedési hullám - derül ki az Opten negyedéves ágazati adataiból. Az első három hónapban 939 építőipari vállalkozás dőlt be, míg az egy évvel korábbi hasonló időszakban 815 cég jutott hasonló helyzetbe.

„Különösen aggasztó, hogy a negyedéven belül hónapról hónapra romlott a helyzet, mind több céget számoltak fel" - figyelmeztet az Opten igazgatója. A gyorsuló növekedés Csorbai szerint arra utal, hogy az ágazat konszolidációja még várat magára, sőt még a lecsúszás üteme sem állt meg, holott a megrendelésállomány az első két hónapban év/év alapon mintegy 30 százalékkal nőtt, s a hó végi szerződésállomány volumene 13,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Sokan hátrahagyják az adósságaikat

A végelszámolási adatok azt mutatják, hogy egy év alatt jelentősen csökkent a cégbezárások száma az ágazatban. Idén január-márciusban a tavalyinál mindössze 33-mal több, összesen 511 cégnél döntöttek a tulajdonosok cégük végelszámolása mellett. Ez 6,9 százalékos növekedés, ami megfelel az összes többi cég között mért átlagnak. Ám ez sem az ágazat stabilizációjáról árulkodik, hanem sokkal inkább arról, hogy a cégmegszüntetés tiszta módja helyett megint mind többen választják az adósságokat hátrahagyó megoldást, azaz a felszámolást.

Az adósságszédelgők jelenlétéről árulkodnak az új cégek adatai is. Az ágazati cégalapításokon nem érződik a pesszimista hangulat, az építőiparban annyi új céget jegyeztek be, mint tavaly, miközben a nemzetgazdaság egészében 11,7 százalékos volt a visszaesés. „Az Opten cégről cégre megvizsgálta a tavalyi új alapításokat, és arra jutottunk, hogy ebben az ágazatban az új társaságok 33 százaléka olyan személyekhez köthető, akik legalább egy céget már felszámolásba vezettek, kifizetetlen számlákat hagyva maguk után" - mondja Csorbai. Az Opten igazgatója szerint ez katasztrófa, nem könnyíteni, hanem - éppen ellenkezőleg - nehezíteni, drágítani kellene a cégalapítást, a tulajdonosok közül pedig ki kellene szűrni azokat, akik az egész gazdaság alapjait veszélyeztetik.

 

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo