Továbbra is erőteljes a drágulás az építőiparban

Júliusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 8,5 százalék volt a növekedés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 11,6 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 5,0 százalékkal volt alacsonyabb a termelés. Az év eddig eltelt időszakában 5,3 százalékkal alacsonyabb volt az ágazat teljesítménye, mint az előző év azonos időszakában, így felfelé tudott korrigálni az iparág éves teljesítménye is.

Idén 8 százalék körüli visszaesés lehet az iparágban, míg a jövő évi teljesítmény visszafogott pozitív korrekciót mutathat majd a rendelésállományokból fakadó jelentős bizonytalanság mellett, így a GDP megközelítőleg 5,5 százalékát kitevő iparág nehezék lehet a gazdasági növekedésben rövidtávon. A kamatok jövő tavaszig várható normalizálódásával azonban stabilizálódhat, majd fokozatosan ismét élénkülhet az iparág egy jelentős szegmensét jelentő lakásépítési kedv. A foglalkoztatottak száma továbbra is kismértékben emelkedik az iparágban és 390 ezerig nőtt a legutóbbi adatok szerint, ami 8 százalék körüli munkaerőpiaci részarányt jelent a teljes hazai foglalkoztatottságból, ezzel látványosan felülmúlva a GDP-ből való részesedést, ami jelzi az iparág hatékonyságnövelésében rejlő további jelentős potenciált, illetve az építőipar szürkegazdasággal kapcsolatos kérdéseit.

Részletek, háttér

Az MNB legutóbbi iparági felmérésre alapján az építőipari termelést leginkább gátló tényezővé az utóbbi hónapokban ismét az elégtelen kereslet vált, miközben a munkaerőhiány csökken, amire utoljára 2016 elején volt példa. Iparági szereplők és kereskedők véleménye alapján a jelenleg kialakult árszintek már érezhetően fékezik a keresletet az egyéb makrotényezők mellett, így érezhető keresletcsökkenésre kell felkészülnie az iparágnak a következő időszakban. Az előző évben tapasztalt áruhiányos állapot után az ellátási láncok teljes helyreállásából és a kereslet csökkenéséből fakadóan néhány építési termékcsoport esetében már elindult egy mérsékelt árcsökkenés és az építkezők és beruházók további kivárása alapján ez a korrekciós hatás több szegmensben is megjelenhet az év második felétől, ami segíthet a kereslet ismételt megtámasztásában. A továbbra is erőteljes támaszt jelentő ipari és logisztikai építkezéseknek is szerepe van a kivitelezői kapacitások jelenlegi fenntartásában, illetve épületek esetében a szerződésállományok szintje továbbra is láthatóan stabil szintet mutat, ami jelzi, hogy a magánberuházások esetében továbbra is érzékelhető kereslet látszik. (Horváth András, MBH vezető elemző)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo