Tobzódnak az olaszok a vásárlásban

A karácsony előtti utolsó napokban tele vannak vásárlókkal az olaszországi üzletek: a kereskedelmi szövetség adatai szerint az olaszok három és fél milliárd eurót költenek csak az ünnepi vacsorára és ebédre, miközben tömött sorok állnak a szegénykonyhák előtt is.

A szövetség elemzése hangsúlyozza a középosztály vásárlóerejének csökkenését, és azzal egy időben a szegénységben és mélyszegénységben élők számának emelkedését – ez utóbbi a több mint 58 milliós Olaszországban idén elérte a tízmilliót.

A Milánóban működő, Mindennapi kenyér elnevezésű szegénykonyha forgalma 2025-ben rekordot döntött, miután több mint másfél millióan éltek az ingyenes élelmiszerosztás lehetőségével.

Advent utolsó hétvégéjén naponta közel ötezren álltak sorban kenyérért és egy tál ételért: a központ közlése szerint a rászorulók 70 százaléka harmincöt és ötven év közötti bevándorló, 30 százalék pedig idős olasz.

A Szent Egyed katolikus közösség december 25-én az ország több városában mintegy nyolcvanezer rászorulónak ad majd ünnepi ebédet. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo