Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira

Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorának hétfői adásában.

Az államtitkár a hitelekről is beszélt, melyek – mint mondta – a vállalkozások életében egy alapvető dolog, melynek köszönhetően a cégek egy külső forrást tudnak használni egy jövőbeni extra hozam elérésére. Megjegyezte, a túlzott hitelfelvételt nyilvánvalóan el kell kerülnie a cégeknek, de Magyarország esetében ez nem áll fenn.

Ismertette, az a 13-15 százalékos külső forrási arány, mellyel rendelkeznek a cégek az országban nem számít nagynak nemzetközi összehasonlításban.

Szabados Richárd közölte, az európai uniós támogatásokkal leginkább a fejletlenebb régiókra fókuszál a kormány. Ez azt jelenti, hogy azokat vidéki vármegyéket támogatják, ahol a kicsi, méretben fejletlenebb cégeket tudják segíteni – mondta.

Kifejtette, ezek általában alacsony fedezettséggel, limitált önerő mellett működő támogatási programok, melyek vissza nem térítendő támogatásokhoz kapcsolódnak. Egy kis fejlődő térségben egy kis vállalkozás 30 millió forintig akár vissza nem térítendő támogatásra is tud pályázni – jelentette ki.

(MTI) 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo