A legtöbbet az eleve a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők bukták: a legalsó 10 százalék 2010-ben még a jövedelmek 4,2 százalékával, 2016-ban pedig már csak 3,3 százalékával rendelkezett. Mindez annak fényében különösen rosszul mutat, hogy a 2006. évi 2,6 százalékos arányról érték el a 2010. évi 4,2 százalékos részesedést, köszönhetően a korábbi, a szegényeket a mostaninál sokkal inkább segítő szociális és adópolitikának. Ha ezeket az arányokat „forintosítjuk”, akkor reálértékben kifejezve – 2006-ot tekintve a bázisévnek (39,7 ezer forint) – 2010-ben 44,6 ezer forint, majd 2013-ra, folyamatos csökkenés mellett, 39,3 ezer forint lett az egy főre jutó havi jövedelmük. Csak 2016-ban sikerült megelőzni a kormányváltás előtti szintet. Összességében ebben a közel 1 millió fős körben 2006 és 2016 között, tehát 10 év alatt mindössze 6 százalékkal nőttek a reáljövedelmek – olvasható a GKI Gazdaságkutató elemzésében.
A közel 4 millió főt kitevő alsó jövedelmi osztály súlya az összes jövedelemből a 2006-os 25,8 százalékról 2010-re 29,2 százalékra emelkedett, majd folyamatos csökkenéssel 27,7 százalékra esett vissza, vagyis 2010 után ők is a vesztesek közé kerültek. Egy főre jutó havi jövedelmük reálértéken 2010-re 67,7 ezer forintra nőtt a 2006-os 65,9 ezer forintról (+2,7%), majd 2013-ig 5 százalékkal csökkent. Az ezt követő három év alatt jövedelmük 73,8 ezer forintra emelkedett (+9 százalék 2010-hez képest). (Ugyanakkor az elmúlt években kialakuló munkaerőhiány miatt jelentős emelkedés indult be a reálbérek területén, ami a legszegényebb csoportok számára is reményteljes lehet.)
A gazdagok viselték a válság terheit
Eközben a középosztálynak tekinthető, vagy legalábbis annak tekintett közel 3 millió főnek enyhe ingadozás mellett ugyan, de alapvetően stagnált a részesedése. Számszerűleg ez azt jelentette, hogy míg 2006-ban az összes jövedelem 30,4 százaléka, 2010-ben pedig 32,2 százaléka jutott erre a csoportra, addig 2016-ban 32,3 százalék. Vagyis az a hangzatos érvelés, miszerint erősödött a középosztály, a számok nyelvén hamisnak tűnik. Valójában utoljára 2006–2010 között erősödött ez a réteg, s azóta alig változott részesedésük az összes jövedelemből. Körükben az egy főre jutó havi reáljövedelem a 2006-os 102,5 ezer forintról 98,9 ezer forintra mérséklődött (–3,5%), majd a 2011-es felugrást követően 2013-ra a 2010-es szint alá került a mutató. Ez után folyamatos növekedéssel 114,5 ezer forintot értek el 2016-ra (+16 százalék 2010-hez képest).
Csak ezt követően kerültek a nyertesek közé 2010-től, aminek következtében 2016-ra 159,9 ezer forintra növekedett havi jövedelmük reálértéken (+21% 2010-hez képest). Hasonlóan a legfelső jövedelmi tizedhez, ahol a havi reáljövedelem a 2006-os 296 ezer forintról 190,7 ezer forintra esett vissza 2010-re (–36%), majd 2016-ig 252,7 ezer forintra ugrott (+32,5%). Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy ezekben a csoportokban sokkal magasabb lehet a külföldről származó, a magyar statisztikákban azonban meg nem jelenő jövedelmek súlya, illetve körükben a fogyasztás egy jelentős része vállalati juttatásként jelenik meg. Ha ezt is figyelembe vennénk, akkor a jövedelmi különbségek még nagyobbak lennének.
Összességében a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 1-1 millió fő egy főre jutó jövedelmében 2006-ban 7,5-szeres volt a különbség, ami 2010-re 4,3-szeresre olvadt. Az erőteljes jövedelmi átrendezésnek köszönhetően azonban 2016-ra ismét nőtt a különbség, 5,4-szeresre.
A középosztály jövedelmének több mint egy évtizedes stagnálása és az alsóbb rétegek ezen a téren mutatott relatív leszakadása különösen kopár képet fest, ha a nemrég megjelent MNB tanulmány adatait is figyelembe vesszük. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb elemzése szerint a magyar lakosság vagyoni helyzetében mutató különbségek erőteljesebbek, mint a jövedelmiek alapján várnánk. Az természetes, hogy minden mutatóban a felsőbb rétegek mutatkoztak tőkeerősebbnek, de a felső 10 százalék különösen kiemelkedett az erős jövedelemképző erővel rendelkező pénzügyi eszközök területén, azok 66 százalékát birtokolva. (Ezen belül övék például a részvények 92 százaléka, az állampapírok 87 százaléka, de a készpénz és betétállomány 39 százaléka is). E tekintetben is széles szakadék tátong tehát a legfelső 10 százalék és az őket követő összes alsóbb társadalmi réteg között.
A társadalmi leszakadás és az egyenlőtlenségek növekedése elsősorban a kormányzati intézkedések következménye. Az elmúlt évek trendszerű, mind szélesebb körben fölfele történő jövedelem-újraelosztás főleg az adórendszerben és a szociálpolitikában történt változtatások következménye. Az előbbit leginkább az egykulcsos adó bevezetése és az azt kísérő intézkedések fémjelezték, míg az utóbbit a munkanélküli segély radikális visszavágása, a közmunkában messze létminimum alatti jövedelemért foglalkoztattok jelentős növekedése jelentette. A minimálbér emelése 2017-ben és 2018-ban átmenetileg valószínűleg valamennyit javítani fog az előbbiekben felvázolt arányokon. A GKI egyéb vizsgálatai azonban arra mutatnak rá, hogy ez a nettó jövedelmekre a vártnál kisebb hatást gyakorol. Az MNB által kimutatott vagyoni helyzeten csak a tőkejövedelmek erőteljesebb megadóztatása változtatna. Változatlan gazdaságpolitika esetén tehát a társadalmi polarizáció csak átmenetileg mérséklődhet.
