Több éves letöltendő börtönbüntetést kapott a mórahalmi Ezer Év Parkja ötletgazdája és kivitelezője

Jogerős ítélet hozott a Szegedi Ítélőtábla a mórahalmi makettpark ügyében, a vádlottakat - mint felbujtót, közvetett tettest, illetve bűnsegédet - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság - tájékoztatott az ítélőtábla.

A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését, illetve a projekt pénzügyi irányítását végző elsőrendű vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára. A likviditási problémák áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében a vádlottak elhatározták, hogy a kivitelezés folyamán benyújtandó kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkálatokat jelentenek majd készre.

A vádlottak mindvégig tisztában voltak a kivitelezés tényleges állásával, így azzal, hogy a kifizetési kérelmekben teljesítettként megjelölt makettek egy része nem vagy csak silány minőségben készült el. A támogatás mielőbbi megszerzése érdekében az Országház és a Budai vár makettjét jelentősen túlárazták.

A vádlottak 2014 júniusáig több mint 512 millió forint előleget kaptak, illetve támogatást kértek. Az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt végül 436 millió forintot fizettek ki nekik.

A vádlottak 2014. március 31. határidővel a projektet készre jelentették, annak ellenére, hogy a park alkalmatlan volt a látogatók fogadására, több makett sérült volt, illetve ellenőrzéskor nem volt a helyszínen. A céget ezért a kifizetett összeg visszafizetésére kötelezték.

A 436 millió forintból végrehajtási eljárás során csupán alig 50 millió forint térült meg.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo