Tízen túliak társasága: lassan kihalnak az öt évig fix kamatú lakáscélú hitelek

Az utóbbi időszakban több hitelintézet is száműzte a kínálatából az ötéves kamatperiódusú lakáscélú konstrukciókat, így ezek jelentősége rohamosan csökken a piacon. A piaci feltételű kölcsönök térfelét most már egyértelműen a 10 éves kamatperiódusú, illetve a végig fix kamatozású konstrukciók uralják, miközben a CSOK Plusz megjelenése – illetve annak sajátosságai – miatt visszatértek a térképre a legfeljebb egyéves kamatfixálású kölcsönök is.

Szinte teljesen eltűntek az ötéves kamatperiódusú kölcsönök a lakáshitel-piacról, az új szerződéseken belüli súlyuk látványosan csökken – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Vége az ötéves periódusnak?
Vége az ötéves periódusnak?
Fotó: Depositphotos

A jegybank statisztikái szerint az idei év első hat hónapjában mindössze 45,1 milliárd forintnyi, ötéves kamatfixálású lakáshitelt helyeztek ki a hazai pénzintézetek, ami nagyjából egyharmadával maradt el az egy évvel korábbi mennyiségtől: viszont a lakáshitelek piaca ugyanezen az időtávon hozzávetőleg a két és félszeresére duzzadt, így ezeknek a hiteleknek a részesedése 26,3-ról 7 százalékra olvadt egyetlen év alatt a teljes lakáshitelpiaci tortán belül.

„A korábban nagy népszerűségnek örvendő, ötéves periódusú kölcsönök gyors visszaszorulása két tényezővel magyarázható: az egyik, hogy a CSOK-hoz felvehető kedvezményes hitel korábbi változata – amelynek ötéves volt a kamatperiódusa – december végével eltűnt a piacról, a másik, hogy a bankok a piaci feltételű konstrukcióknál is fokozatosan felhagytak ennek a változatnak az értékesítésével: az Erste például múlt év októberében függesztette fel az értékesítést, de a közelmúltban hasonlóan döntött a Gránit Bank és az UniCredit Bank is” – nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hozzátette: az, hogy az öt évig fix kamatozású lakáshitelek részesedése egyáltalán a hét százalékos szinten maradhatott az év első felében, nagy szerepe lehetett annak, hogy a CSOK-hoz kapcsolódó hitelek egy részénél a szerződéskötés időpontja átcsúszhatott 2024-re: erre utal, hogy januárban még 20,9 milliárd forintnyi új szerződést regisztrált ennél a változatnál az MNB, ám februárra már ennek kevesebb mint a felére, az azt követő hónapokban pedig mindössze néhány milliárd forintra olvadt a kimutatott volumen. Ennek alapján a pénzügyi szakértő szerint szinte biztosra vehető, hogy az öt évig fix kamatú lakáshitelek részesedése az év második felében tovább csökken majd a piacon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo