Teljes satufék az üdülőpiacon

Tombol a nyár és a kánikula, azonban, ha így folytatódik, akkor szép lassan eltűnhetnek az üdülők Magyarországról. A KSH legfrissebb, 2024-es adatai alapján több évtizedes mélypontra esett vissza az üdülőépítések száma, és az idei év elején sem látszott élénkülés. Az OTP Ingatlanpont arra kereste a választ, miért tűnnek el lassan teljesen az üdülő célú ingatlanépítések, illetve a gyakorlatban is látszik-e, amit a statisztikák mutatnak.

Az árak növekedése az üdülőpiacon is megjelent, Komádi Csaba tapasztalatai szerint a friss beruházásokat a prémium minőség jellemzi, ami szintén megjelenik az árakban. Vagyis az árak továbbra is magasak, miközben a kereslet inkább stagnál, különösen a középkategóriás üdülők esetében. A prémium szegmensben, például a vízparti luxusingatlanok piacán továbbra is van érdeklődés, főleg a külföldi befektetők részéről.

„Azt tapasztaljuk, hogy a középosztálybeli vevők kezdenek kiszorulni, inkább a tőkeerősebb vásárlók aktívabbak, befektetési céllal vagy saját használatra” – osztotta meg tapasztalatait Kurecskó József, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője. Szerinte mostanra olyan luxus árszint alakult ki az üdülők piacán, ami természetes módon csökkenti a keresletet. Emellett a megemelkedett telekárak, építési költségek és kamatszint sokakat visszatart az építkezésektől, illetve az infláció és a gazdasági bizonytalanság miatt sok család nem vállal be egy ekkora volumenű beruházást.

Kurecskó József szerint egyre többen keresnek olcsóbb – még nem felkapott magyarországi – nyaralóhelyszíneket, illetve a külföldi nyaralók is egyre keresettebbek és elérhetőbbek a magyar vásárlók számára.

Északkelet-Magyarországon nem jellemző az üdülőépületek építése, jelenleg egy jelentős projekt fut, amelynek értékesítése idén nyáron kezdődött: Tiszafüreden, közvetlenül a vízparton indul egy 30 lakásos fejlesztés, de egyelőre arra is visszafogott az érdeklődés – mondta el Farsang Sándor régióvezető.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo