Szijjártó Péter: politikai hitvallásunk, hogy felelősek vagyunk a bolygóért

Magyarországon kéz a kézben jár a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem, ez a kettős felelősség pedig kiegyensúlyozottságot követel a kormánytól - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy átadták a Győri Hulladékégető Kft. beruházását, amely a veszélyes hulladékok kezelésének korszerűsítésére, valamint a hulladékégető kapacitásbővítésére vonatkozott. Az 564 millió forintos projekthez az állam 282 millió forintos támogatás nyújtott, amiért cserébe a cég 46 munkahely megtartását vállalta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Szijjártó Péter kiemelte: nem engedhető meg, hogy a koronavírus-járvány miatt hosszú távon zárójelbe kerüljenek a világ előtt álló nagy kihívások, márpedig a környezetvédelem, a klímaváltozás ügye ilyen.

Politikai hitvallásunk, hogy felelősek vagyunk a bolygóért, és ugyanakkor azért is, hogy legyen mindenkinek munkája. Ez a kettős felelősség kiegyensúlyozottságot követel a gazdaság fejlesztése és a környezet védelme között - mutatott rá. Szijjártó Péter szerint ez volt az egyik sarokpontja az elmúlt tizenegy év magyar gazdaságát jellemző "sikertörténetnek", ugyanis Magyarország bebizonyította, hogy az ipari-gazdasági versenyképesség kockáztatása nélkül is javítható a levegő minősége.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo