Szijjártó elárulta, mit csinál a magyar kormány Ugandában

Egy hároméves projekt első szakaszának keretében adtak támogatásokat.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában, és kialakított egy kibervédelmi elemzőközpontot is a két ország között 2019-ben létrejött megállapodás első szakaszának keretében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta, hogy a Sam Kahamba Kutesa ugandai külügyminiszterrel kötött megállapodás szerint Magyarország egy hároméves program keretében ötmilliárd forint fejlesztési támogatást ad Ugandának.

A következő két projekt az országba érkező migránsok és menekültek nyilvántartására alkalmas azonosítórendszer kidolgozása, valamint egy szívgyógyászati központ orvosi eszközökkel történő felszerelése lesz - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány továbbra is azt vallja, hogy a migrációt csak úgy lehet megállítani, ha a segítséget visszük oda, ahol a baj van, és így előzzük meg azt, hogy emberek milliói keljenek útra.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo