Sváby Andrással akasztott bajszot a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott bírságot, ugyanakkor igazolnia kell a GVH felé, hogy a jogszabályokhoz igazítja a műsorgyártását - jelentete be csütörtöki közleményében a versenyhivatal.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A GVH tavaly év végén indított eljárást az ATV „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátéka miatt. A most zárult eljárásban a versenyhatóság szakértői által mintaként megvizsgált 10, egymást követő adásból mindössze egyben hívták fel a nézők figyelmét arra, hogy a szavazás lezárult, míg a többi 9-ben nem adtak erről egyértelmű információt. A tévétársaság egyébiránt a versenyhatóság felé utólag sem tudott tájékoztatást adni a szavazások lezárulásának pontos időpontjairól. A megtévesztő gyakorlat miatt minden alkalommal számos elkésett szavazat (köztük sms-ek is) érkezettek, amelyek már sem a vélemény-nyilvánítás eredményébe, sem a nyereménysorsolásba nem számíthattak bele.

Sváby András nem értette igazán a GVH problémáját (Fotó: Facebook)
Sváby András nem értette igazán a GVH problémáját (Fotó: Facebook)

Az ATV az eljárás során mindenben együttműködött a versenyhatósággal: módosította játékszabályzatát, konkretizálva az eddig bizonytalan szavazatzárási időpontot, amelyről már az adás során is tájékoztatta a nézőket. A tévétársaság nem vitatta a GVH vizsgálatának megállapításait, részben elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről is. Az eljáró versenytanács minderre tekintettel – valamint arra is, hogy a vállalkozás először követett el versenyjogi jogsértést – nem szabott ki bírságot, ehelyett figyelmeztetésben részesítette az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-t.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo